Csecsemőpárt
Gyurcsány pártelnökként gyenge, az elnökség pedig erős jogosítványokat kap a Demokratikus Koalícióban – állítja Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter, az új párt alelnöke. Szerinte szervezetük nem lesz vezérelvű, és tisztes szegénységben fog működni. PUNGOR ANDRÁS interjúja.
– Vezérelv alapján működik majd a pártjuk?
– Dehogy!
– Lengyel László azt írta a minap, hogy Gyurcsány távozásával nagy tehertételtől szabadultak meg a szocialisták, nem kell ragaszkodniuk a vezérelvhez.
– Annak idején az MSZP-ben sem akartunk ilyen pártot. Mivel sokan nem képesek arra, hogy az országgal kapcsolatos elképzeléseinkről jó színvonalon vitatkozzanak, inkább stigmatizálnak bennünket. Pedig mi egy nyugatos, modern, balközép, polgári pártot építünk.
– Elemzők szerint az új pártot egyelőre Gyurcsány karaktere határozza meg, hiányzik belőle a politikai tartalom.
– A kilencvenes évek közepén Horn Gyula karaktere határozta meg az MSZP-t, mégsem vált a párt vezérelvűvé. A Fideszben Orbán Viktor dönt arról, ki legyen országgyűlési képviselőjelölt, választókerületi elnök. Nálunk sem a pártelnöknek, sem az alelnököknek nincsen a demokratikus működést veszélyeztető extrajogosultságuk.
- Gyurcsányt választották az új párt vezetőjének. Sokan kételkednek abban, hogy vele rövid távon sikeres lehet a szervezet.
– Ez a párt jóval többről szól. Megfogalmaztuk a köztársaság 22 pontos kiáltványát, amely rögzíti, milyen Magyarországot képzelünk el. Várhatóan jövő tavasszal megmérik a szervezet elfogadottságát a közvélemény-kutatók. Azt fogják megállapítani, hogy minden nehézsége, gyermekbetegsége ellenére komoly erő jelent meg a politikai térben.
- Vagyis előnyös a DK-nak, hogy a Fidesz karaktergyilkossága miatt hitelét vesztett Gyurcsány lett a vezetője?
– Alapszabályunk szerint a pártelnök gyenge, az elnökség pedig erős jogosítványokkal bír. Minden tagunk részt vesz a kongresszus munkájában, amely dönt minden fontos kérdésben. Nincs közbülső testület, így a DK a legdemokratikusabban működő magyar parlamenti párt. Ha tízezer tagunk lesz, akkor tízezren választanak majd elnököt. Az országot járva úgy látom, hogy megkoptak a személyünkkel, kormányzati politikánkkal kapcsolatos ellenérzések. A Fidesz politizálása pedig bebizonyította, hogy mi a konfliktusokat vállalva, lényegesen tisztességesebben, hazafiasabban kormányoztunk. A 2006-os kampány óta most először fordul elő, hogy beszélgetni akarnak velünk az utcán. Megszűntek az atrocitások. Ismét azt mondják az emberek: csak magukban bízunk! Gyurcsány népszerűsége az elmúlt hónapban nyolc százalékkal nőtt. Az utóbbi két évben az ellenzéknek nem sikerült elmozdítania a politikai ingát. Pedig csak akkor tudjuk leváltani Orbánt, ha a Fideszből kiábrándult választók hozzánk jönnek, és nem a bizonytalanok táborát gyarapítják.
(A cikket teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra XXIII. évfolyamának 45. lapszámában, melynek nyomtatott vagy digitális kiadását
itt megrendelheti.)