A nyár még nem tudja, hogy jön, vagy megy

Kontinensünk nagy részének időjárását a nyugatról kelet felé, futószalagon érkező ciklonok teszik változékonnyá.

2023. július 31., 16:25

Szerző:

E képződmények frontjai mentén többfelé jelentenek záport, zivatart, helyenként nagyobb mennyiségű csapadék is lehullik. Ugyanakkor nemcsak a csapadéktevékenységben, hanem a hidegfrontok mögött megélénkülő, megerősödő szélben és hőmérséklet-változásban is megnyilvánul egy-egy alacsony légnyomású rendszer hatása.

Mindeközben a Földközi-tenger térségében továbbra is száraz, napos időjárás uralkodik 30-35 fok közötti csúcsértékekkel. Hazánkat holnap az átmeneti nyugalom után egy újabb ciklon hidegfrontja éri el, ezáltal északnyugat felől egyre nagyobb területen felhőzetnövekedésre és záporok, zivatarok kialakulására kell számítani.

Kedd délelőttig nagyrészt fátyolfelhős idő valószínű, de hétfő délután az északkeleti harmadban gomolyfelhők képződnek, ahol helyenként lehet zápor, zivatar. Továbbá az Alpokalja térségébe is besodródhat egy-egy csapadékgóc.

A nap második felében északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, ezzel együtt csapadékzóna is érkezik. Estig főként az ország északnyugati harmadában kell záporra, zivatarra, esőre számítani. Az északnyugati megyékben felhőszakadás is előfordulhat. A légmozgás hétfő délután és kedden napközben nagy területen megélénkül, illetve kedden a zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos lökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

(Kiemelt kép: gyalogos szalad át a vízzel elöntött Kecskeméti úton felhőszakadás után Nagykőrösön 2021. május 17-én. MTI/Ujvári Sándor)

Papp László, Debrecen polgármestere nem ért egyet a kormány Versenyképes Járások programjának jelenlegi formájával, ami elvonná a településektől az iparűzési adó növekményét. A fideszes polgármester szerint a gazdag városoknak támogatni kell a szegényebb települések fejlődését, de ennek van egy egészséges határa.