Csak azért sem nyitotta le a mozgássérülteknek beépített rámpát a BKK-sofőr, az utasok emelték le a kerekesszékes nőt
Hiába kérte egy mozgássérültekből álló társaság és több utas is, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által üzemeltetett 30-as busz sofőrje engedje le a kerekesszékes utasok felszállására szolgáló rámpát, a szemtanúk szerint a sofőr erre nem volt hajlandó - értesült a hvg.hu. A hírportálnak nyilatkozó tanúk szerint a buszvezető még segíteni sem volt hajlandó egy mozgássérült nőnek, hogy fel tudjon szállni valahogy a járműre.

A négyfős társaság hétfő este a 30-as busz után sietett Budapesten. Nem sokáig váratták a buszt éjjel negyed tizenegy körül, visszaemlékezésük szerint 2-3 percnél nem lehetett több, de ha nem érik el, sokat kellett volna várni a következőre. A sofőr „a száját húzva ugyan”, de megvárta őket, azonban eszébe sem jutott, hogy kinyissa a rámpát” A mozgássérült nő nővérének kellett felemelni a széket, hogy fel tudjon szállni a buszra. A leszállás még nehezebben ment, ugyanis akkor a buszsofőr annyira messze állt meg az útpadkától, hogy fizikailag lehetetlenség volt leszállni a kerekesszékkel.
„Többszöri kérésre sem méltóztatott kinyitni a rámpát, pedig nem csak mi, hanem több másik utas is figyelmeztette, ő pedig kiskirályként terpeszkedett a vezetőfülkében, meg sem mozdult. Így végül a testvéremnek két másik utas segítségével – akiknek ezúton köszönjük a segítséget – kellett leküzdenie a padka és a lépcső közti távolságot" - írta az érintett mozgássérült hölgy.
A BKK a hírportál megkeresésére küldött válaszában azt írta, a csoport a kerekesszékkel közlekedő utassal a Hősök terétől a Keleti pályaudvarnál a Rákóczi úton lévő megállóig utazott.
Azonban a BKK szerint az együtt utazó társaság sem felszálláskor, sem leszálláskor nem jelzett a járművezető felé segítségkérési igényt, a kerekesszékkel közlekedő utast utastársai segítették.
Kérdésre a BKK leírta, a járművezetőknek kötelességük leengedni a rámpát, amennyiben azt a kerekesszékes utas jelzi, valamint szintén köteles a kerekesszékes utas le- és felszállásánál fokozott gondossággal eljárni és az utas kérése esetén személyesen is segíteni neki.