Civilek célkeresztben – Oszd meg és uralkodj!
A kormány Brüsszel és a migránsok után – nyilvánvalóan kötődve a Soros György elleni kampányhoz – régi-új ellenséget talált magának: a civileket. E mostani támadás nem új keletű. Korábban a Norvég Alapból finanszírozott szervezetek álltak a kormány célkeresztjében, mondván, a külföldi pénzből valójában a belpolitikát próbálják befolyásolni. Annak a támadásnak a csúcspontján Móra Veronikát, az Ökotárs Alapítvány igazgatóját rendőrségi akció keretében vitték el kihallgatni. Utóbb kiderült, 2014 áprilisában személyesen Orbán Viktor kérésére estek neki a hatóságok a Norvégia, illetve Soros György támogatását élvező civileknek. Két év alatt 62 civil szervezetet vizsgált a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, négy alapítvány adószámát próbálták meg felfüggeszteni. A rendőrség 16 hónapon át nyomozott, az ügyészség hét szervezetet ellenőrzött. Végül egyetlen civil szervezetet sem marasztaltak el.
Most a civilek újra célkeresztbe kerültek.
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke bejelentette, hogy „tiszta képet kaphatunk januárban a Soros-birodalom magyarországi ténykedéséről, miután az Információs Hivatal már az év elején dönthet a milliárdos befolyásolási kísérleteit feltáró beszámoló egyes részleteinek nyilvánosságra hozataláról”. Németh fontosnak tartja, hogy „a közvélemény is pontos képet kapjon arról, hogy az amerikai spekulánshoz közeli, magukat civilnek hazudó szervezetek miként avatkozhatnak bele a magyar belpolitikába”. Orbán Viktor pedig arról értekezett, hogy „a nemzetbiztonsági szolgálatok közreműködésével a nyilvánosság elé kell tárni az európai életet befolyásolni igyekvő Soros-hálózatot”.
Nemcsak ezek a fenyegetések vetnek árnyékot a civil szektorra, hanem a már hosszú ideje tartó finanszírozási nehézségek is. Holott bőven akadnak olyan civil szervezetek, amelyeket az állam annak ellenére sem támogatott soha egyetlen fillérrel sem, hogy tipikusan olyan feladatot látnak el, amelyet épp az államnak kellene. Csak egyetlen példa: ilyen munkát végez a családon belüli erőszak áldozatait segítő Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen nevű szervezet, amely nem kap állami pénzt az áldozatokat óvó segélyvonal működtetéséhez. Viszont nincsenek ilyen gondjaik a kormány számára kedves civileknek, mint például az állami tulajdonú MVM által félmilliárd forinttal megtámogatott Civil Összefogás Fórumnak vagy a teljes szerepzavarral küzdő Fiatal Családosok Klubjának, amelynek legaktívabb tagja a kormánypárt újbudai alpolgármestere, Király Nóra. Ezek a szervezetek nem foglalkoznak érdekképviselettel, sem a civil jogok erősítésével, nem végeznek társadalmi haszonnal járó munkát, ellenben feltétel nélkül szolgálják a kormányt.
Hogyan jutottunk oda, hogy azokat a civileket, akik valódi, sokszor épp az állam által el nem végzett tevékenységet végeznek, a kormány stigmatizálja?
– A mostani, valódi civilekkel kapcsolatos közbeszédből mindig kimarad az, hogy ilyen-olyan jogi formában, de önként vállalva legtöbbször hiányfeladatokat látnak el, elviselve ezzel minden támadást, amit a kormány és a magyar társadalom rájuk zúdít. A civilek szolgáltatásokat nyújtanak, demokratikus jogokat védenek, átláthatók, azaz kielégítik egy modern társadalom alapvető szükségleteit – állítja Sátor Balázs. A nemzetközi fejlesztési szakértő tizenöt évig dolgozott a szektor hatékonyságának javításán, így a civilek elmúlt harmincéves történetének elemzésére kértük.
A szféra ellehetetlenülése a régmúltban gyökerezik, méghozzá a rendszerváltást követő években. Ekkor az egymást követő kormányok a béreket magas közterhekkel sújtották. A helyzet azóta változatlan. Annak ellenére is, hogy a közteherviselés arányai módosultak a társadalmi rétegek között: Magyarország jelenleg is dobogós helyen áll a munkabért terhelő adók és járulékok rangsorában a többi uniós országgal összehasonlítva.
– Ezért sokszor gondolja azt az átlagpolgár: éppen eleget fizet az államnak, külön a civil szervezeteket már nem támogatja. Emiatt számos feladat megoldását az államtól várja. Csakhogy ezt a szemléletet a civilek is átvették, ők is azt gondolták, ha máshonnan nem kapnak pénzt, akkor feladataikra az államtól kell leginkább támogatást várniuk – magyarázza Sátor Balázs. Szerinte
a civilek finanszírozásában a most kardhegyre tűzött külföldi magánalapítványok csupán a bevétel töredékét jelentették az állami forrásokhoz képest. Ebből következőena szervezetek politikai kapcsolataik építésére fókuszáltak. Irányadó stratégiájuk a politikai kapcsolatrendszer erősítése volt, ahelyett hogy a civilek az állampolgárokkal erősítették volna kapcsolataikat.
S mivel a civil szektor a kezdetektől fogva az állami rendszer hiányosságait pótolta, de ezzel párhuzamosan elvárta, hogy fizesse ki a munkájukat, nem véletlen, hogy az állam csak megtűrte a civileket. És állandó szabályozási kényszert érzett velük kapcsolatban.
– Az „oszd meg és uralkodj” nem fideszes alapállás. A korábbi kormányokra is jellemző volt, hogy a civilekben ellenséget láttak. Úgy álltak hozzá: befogjuk a szájukat valamennyi pénzzel, cserébe nem ágálnak majd annyira – magyarázza Sátor Balázs, hozzátéve, hogy eközben a szabályozás is egyre rigorózusabbá vált.
A normatív finanszírozásra jogosult szervezeteknek egyre nehezebben betartható követelményekkel kellett szembenézniük, miközben, hiába a nagyobb szigorúság, a források nem bővültek. Ez a folyamat pedig a szolgáltatások erodálódását okozta. Egy ponton az államnak olcsóbb volt átvennie a korábban civilek által nyújtott feladatokat – s ez volt az egyik fő oka annak, hogy a civil szektor elkezdett sorvadni.
A másik ok, hogy rendkívüli módon beszűkült a szabadon felhasználható – így rugalmasabb forrásokat nyújtó – adományozók száma. Ilyenek voltak jellemzően a nagykövetségek, nemzetközi szervezetek, külföldi magánalapítványok által nyújtott támogatások. De említhetnénk a működési költségeket nyújtó költségvetési forrásokat is, vagy a korábban sokkal szabadabban felhasználható egyszázalékos felajánlásokat is. Ez a tétel azért fontos, mert a pályázati önrészt például ilyen forrásból fizetik a civilek, valamint váratlan események, katasztrófák esetén így tudnának az államnál gyorsabban és hatékonyabban reagálni.
– Ki merem mondani, hogy
az Európai Unió rossz adományozó. Adófizető polgárok pénzét szórja el civilekre, álcivilekre, mindenféle következmény nélkül. A pénz elosztása a korrupció melegágya, mindemellett a rossz társadalmi beidegződéseket erősíti.
Az uniós pénzköltést az unió maga vizsgálja, nincs tényleges és hosszú távú hatásokat vizsgáló külső cég. A belső vizsgálatok pedig azt mutatják ki, amit Brüsszel ki akar mutattatni – mondja Sátor Balázs, és szavait mintha csak illusztrálná a minapi felcsúti látogatás. A beruházásokat ellenőrző brüsszeli bizottság emberei a vonatozás utáni nyilatkozatokban semmi kivetnivalót nem találtak az Orbán Viktor falujában felépített, szinte üresen zakatoló kisvasútra elköltött több százmillió forintnyi uniós támogatás felhasználásával kapcsolatban.
Az EU szinte monopolhelyzetbe került, és elkezdett kiszorítani minden más adományozót. Az EU így egyetlen ilyen kultúrát terjeszt, hiszen a civil szervezetek az általa kiírt pályázatoknak akarnak megfelelni (nem érte meg kisebb tételekre pályázni), alárendelődnek az uniós ellenőrzési mechanizmusnak, és eredeti céljaiktól igencsak távol kerültek. Az EU-s projektfilozófiában ráadásul nem vizsgálják a hatásokat, így a rendszer rigid, hiszen menet közben nem lehet változtatni a projektek megvalósításán. Ami baj, hiszen a két-három éves időkereteken belül számos, előre nem kalkulálható tényező befolyásolhat egy futó projektet.
Egyetért ezzel Hamvas László szociológus, szociálpolitikus is, aki több mint húsz éve dolgozik a civil szektorban. Az 1996-ban alapított debreceni székhelyű Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület ügyvezető elnöke, ez a szervezet ifjúsági egyesületként állami feladatokat is végzett: a Debreceni Egyetem berkein belül hallgatói szolgáltatásokat nyújtott, rendezvényszervezési feladatokat látott el, 2003 és 2009 között pedig megyei Civil Szolgáltató Központként is működött. Hamvas László is úgy véli, vízválasztó volt a szektor életében az uniós fejlesztési pénzek megjelenése. A brüsszeli források hatására az állam ugyanis visszavett saját finanszírozási lendületéből: a Nemzeti Civil Alap Együttműködési Alappá változott, a benne lévő forrás jelentősen megcsappant. Közben a klasszikus kis szervezetek, amelyek létező problémák megoldására, szolgáltatások hiányára rendezkedtek be, az uniós pályázatokhoz alkalmazkodva projektvezérelt működési módba kapcsoltak át.
Hamvas László kiemeli: a pályáztatási rendszerben is volt egy olyan változás, amely sok civil szervezet megszűnését okozta.
– Egy kétmillió forintos pályázat ugyanannyi adminisztrációs kötelezettséggel és teherrel jár, mint egy 10-15 milliós. A hatékonysági szempontok figyelembevétele miatt sok szervezet emiatt elkezdett nagyobb összegekre pályázni. A nagyobb pályázatok miatt fel kellett duzzasztaniuk a dolgozói létszámukat, hogy a szakmai programot megvalósíthassák. Ráadásul egy ötmillió forint árbevételű cég akár 25 millió forintos forrásra is pályázhat. A kiírási feltételek így elhomályosították az eredeti fókuszt, miközben a megnövelt kapacitásokkal kényszerhelyzetbe kerülhetnek. Egy szervezetnek persze csábító lehetőség, hogy esetleg meg tudja sokszorozni a tevékenységét. És a bújtatott pártfinanszírozásról, mint amilyen a Zuschlag-ügy is volt, még nem is beszéltünk, ahogy más korrupciós veszélyekről sem – magyarázza Hamvas. Szerinte a civilek helyzetét tovább nehezíti, hogy az állam az uniós pénzeket saját hivatalaiba, intézményeibe terelte.
Erre jó példa az oktatás: a kormány a nemzeti köznevelési törvényben foglalt intézkedésekhez szükséges minimális szakmai tartalom előállítását uniós pénzekből finanszírozta. A kormány állami intézményekre − például a Klebelsberg Központra vagy Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetre − írt ki pályázatokat. Uniós pénzből, tényleges civilek bevonása nélkül fejlesztették a szétvert tankönyvpiac romjain az állami tankönyveket, illetve a pedagóguséletpálya-modell életbe léptetéséhez szükséges minősítési rendszer szakmai keretei is uniós pénzből készültek. Hamvas László példáként említi az elvárt bérminimum problémáját is: nem volt ugyan kötelező, de aki nem érvényesítette a saját szervezetén belül, az joggal tarthatott attól, hogy a következő pályázatnál hátrány érheti. Egy néhány fős szervezetnél azonban az elvárt bérminimum havi százezer forintos működésiköltség-emelkedéssel is járhatott egy működő projektben, ezt a nem várt tételt viszont már nem lehetett a pályázathoz elszámolni.
Sátor Balázs szerint Orbán Viktornak a civil társadalom kivéreztetését, végső soron felszámolását célul tűző politikája egy idő múlva éppen az ellenkező hatást fogja kiváltani.
– Éppen akkor éltem Oroszországban, amikor Putyin elindította azt a hadjáratot a civilek ellen, amelyhez hasonlót most a magyar miniszterelnök folytat. Igen ám, de az egyéni adományozás az orosz civil törvény elfogadása után elkezdett növekedni. Putyin épp az ellenkezőjét érte el annak, amit akart. Annyira rossz volt ugyanis a helyzet, hogy az emberek felébredtek: tudatosabbá, aktívabbá váltak. Erre számítok Magyarországon is. Fontos, hogy ne csak a Facebookon éljük ki a haragunkat, hanem utaljunk a civil szervezeteknek. A szervezetek zömének elég lenne néhány ezer tudatos állampolgártól havi szinten érkező pár ezer forintos támogatás is.
