Civil ruhás rendőrök rugdoshatták a kislányt a Ligetben

„Hangoskodó, nyugalmukat zavaró járókelők miatt tettek bejelentést a rendőrségen a Budapest XIV., Olof Palme sétányon tartózkodók 2016. július 17-én éjjel. A kiérkező járőrök a szükséges intézkedéseket megtették. Az eseményekben felmerült a rendőrség szolgálaton kívüli, szabadidejüket töltő hivatásos állományú tagjainak érintettsége, így az ügyben keletkezett iratokat a rendőrség megküldte a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek” – írta kedd délutáni közleményében az ORFK.

2016. július 20., 05:30

Az esetről további részleteket nem közölnek.

Hétfőn nyilatkozott az

RTL Klubnakegy nő, aki azt állította, hogy a hétvégén a Ligetben a sátorban fekvő kislányát kétszer vesén rúgták ismeretlenek. Nem egyértelmű, hogy a két esetnek, a rendőrségi közleményben szereplőnek és a nő által leírtnak köze van-e egymáshoz: a helyszín ugyanaz, ugyanakkor az időpontról a nő azt mondta, szombatról vasárnapra virradó hajnalban történt az eset, a rendőrségi közleményben pedig 17-e, azaz vasárnap éjjel szerepel.

Az édesanya azt nyilatkozta, az első rúgásra és az azt kísérő kiabálásra riadtak, majd miután kikiabálta a sátorból, hogy pont ott fekszik egy kislány, a rúgás őt találja el, a tettes „Így kell Ligetet védeni!” – felkiáltással még egyszer ugyanoda rúgott, és találta el másodjára is a kislányt a veséjénél.

Egy szemtanúja is volt az esetnek, ő rohant az elkövető után, és tartóztatta fel. Állítása szerint az illető először elismerte a tettét, majd a kiérkező rendőröknek már tagadott. Az RTL Klub megkereste a rendőrséget az üggyel kapcsolatban, de a hétfői adásig nem kaptak választ.