Christophe, a peches kényszerkovács - Felejthetetlen sportolók, elfelejtett történetek

Ami az autósportban a Forma–1, azaz a királykategória, az a kerékpársportban az országúti verseny. És persze ezen belül is vannak kisebb és nagyobb események, egynaposak és körversenyek, s természetesen a klasszikusok klasszikusa, a Tour de France, amelyet 1903 óta minden évben megrendeznek, kivéve persze a háborús esztendőket.

Eugene Christophe 1885-ben született Párizsban, és hamar szenvedélyévé vált a kerékpározás. Első nagy sikerét 1910-ben a legendás egynapos Milánó–San Remo megnyerésével aratta. De micsoda verseny volt! Bár ezt az eseményt rendre márciusban rendezik meg, abban az évben pokoli idő tombolt, a CriCri becenevű francián kívül mindössze ketten teljesítették a 298 kilométeres távot. Christophe-ból annyit kivett a verseny, hogy utána négy hetet töltött kórházban, ahol számtalan fagyási sérülését is kezelni kellett.

Jenő barátunk (Eugene, ugye, A kőszívű ember fiaiból is tudjuk, a név francia megfelelője) már 1906-ban kipróbálta magát a Touron, és rögtön kilencedik lett. Az 1912-es versenyt pedig a mai szabályok szerint megnyerte volna, hiszen övé volt a legjobb összetett idő, csak akkor egy speciális pontrendszer miatt a csapattársai támogatását kihasználó belga Odile Defraye mégis megelőzte.

1919-ben hősünk volt az első, aki az összetettben a vezetőt megillető sárga trikót viselhette, de ennek nem örült, zavarta a harsány szín, mert távol állt tőle a feltűnősködés. Akkoriban már a versenyzőtársaktól új becenevet kapott, az Öreg Gallként emlegették. És valóban, még negyvenévesen is ott volt ennek a gyilkos körversenynek a mezőnyében, abban az évben például 5430 kilométer volt az össztáv. Christophe akkor azzal került be a sajtóba, hogy egy belga versenyzőtársa, Emile Masson kívánságát teljesítette. „Kérlek, vágj pofon, különben elájulok a fáradtságtól!” – kérlelte a rivális, és Eugene képtelen volt nemet mondani...

A terepkerékpározás egyik úttörőjének is tartott francia találta fel egyébként a kengyeles pedált, amelynek szabadalmát még a visszavonulása (1926) előtti évben eladta a Poutrait-Moren (ma: Zéfal) kerékpárgyárnak, amelynek később az igazgatója lett. Eugene Christophe 1970-ben, röviddel 85. születésnapja után hunyt el szülőhelyén, a francia fővárosban.

De mielőtt búcsút intenénk neki, még fel kell idézni a legemlékezetesebb versenyét, az 1913-as Tourt. Erre az előző évi eredményei és a formája alapján topfavoritként érkezett, és ennek megfelelően tekert is. Mire elérkeztek a körverseny ikonikus pontjához, a francia Pireneusokban magasodó Tourmalet-hez, már 18 perc volt az előnye legnagyobb riválisai előtt. Amikor azonban megkezdte az ereszkedést a 2115 méter magas hágóról, eltört a kerékpárja villája (a kereket tartó alkatrésszel többször is meggyűlt a baja). Mivel akkoriban még nem volt a csapatoknak szervizautójuk, Eugene a dühtől sírva a vállára kapta a kerékpárt és 14 kilométert gyalogolt vele a következő kovácsműhelyig. Ott aztán – mivel idegen segítség igénybevételét tiltották a szabályok – a szurkolók buzdítása mellett maga hozta rendbe a biciklit. Persze mire elkészült, a mezőny már rég elhúzott, ő kétórás hátránnyal ért célba.

Ráadásul, s ez már tényleg tragikomikus fordulata a történetnek, a versenybíróság még egy büntetőperccel is sújtotta, ugyanis a fülükbe jutott, hogy a műhelyben a tűz felélesztéséhez használt fújtatót a kovács segédje kezelte.

Korabeli sajtóbeszámolók szerint amikor Christophe meghallotta a döntést, „nyomdafestéket nem tűrő szavak hagyták el a száját”.

Mit ne mondjak, megértem.