Charta: A szabadság ellenségei „több mint kormányváltásra” készülnek
Újjáalakult a kilencvenes évek chartája. Az alapítók azt vallják, a demokrácia csak akkor működőképes, ha a nemzeti politikai közösség minden tagja elfogadja a többieket, és nem kiküszöbölendő ellenségnek tekinti a másként gondolkodókat. Több száz, a kirekesztés ellen tiltakozó írta alá a charta felhívását. Vajon a mozgalom megismétli-e a történelmet, megágyaz-e egy új szoclib összefogásnak? Használ-e az aláírásgyűjtés, visszafoglalja-e az értelem az utcát? Az alakuló ülésen PUNGOR ANDRÁS járt.
– Nagyobb a veszély, mint 18 éve bármikor – csattan fel az őschartás Vitányi Iván a Művészetek Palotájában.
Talán száz ember hallgatja. Székeikkel mintha egy képzeletbeli kerekasztalt ülnének körbe.
Mindenki ismerős. Mosoly, kvaterkázás, aláírás. Gyerek sír az ajtóban. Családi a fíling. Charta újratöltve.
Kamaszkorú már az esernyős nyitás, a Csurka-elleni harag, a tévéfoglaló Kónya-dolgozat, az Antall–Göncz-csörte a közmédiumok elnökei miatt.
Emlékszünk? Surányinak mennie kellett a nemzeti bankból, mert aláírta a chartát. Kijöttek a gettóból a szocik, készülődött a Horn-kormány. Aztán elaludt a mozgalom.
Hazafiak voltak az alapítók? Kerítők egy majdani politikai házassághoz? Européerek?
Most új helyzet van, új kérdéssel, új (és régi) emberekkel.
Gyurcsány rózsaszín ingben. A második sorban kap helyet. Kezdeményező volt, de nem szól hozzá, nem nyilatkozik.
Nem csoda, finnyáskodik az ellenzék. Az SZDSZ-nek nem tetszik a politikusok nyomulása. Mégis itt van az expárttag Bauer, az ősfrakció-vezető Eörsi. Navracsics szerint „égés” a charta. Vele együtt kötelességtudóan húzzák a szájukat a kerdemokraták: „Gyurcsány liberális pajzsa a mozgalom.”
Csak a bakancsokról nem beszél egyik sem. Pedig azok ott voltak Tatárszentgyörgyön, Nyírkátán, Vásárosnaményban. Szélsőjobbról sincs szó: a pátkai Molotov-koktélról, a Hollán Ernő utcai kirakatzajról, a kuruc.info zsidógyűlölő fröccsszavairól. Nem említik a melegfelvonulás elleni attakot sem, a tojásdobálás szélsőjobbos divatját, az „új rendszerváltást” akarók árpádsávos hozsannáját.
– A radikális szélsőjobb egyenruhában masírozik. Mindennapos az utcai atrocitás, a másság kirekesztése – beszél helyettük a szoci Vitányi.
Mindenkit hív, aki nem szélsőséges: jobbosnak és balosnak is nyitva áll az antirasszista kapu.
– A szabadság ellenségei „több mint kormányváltásra” készülnek – rímel rá a liberális Bauer Tamás.
Kakukktojás az ősz kisgazda, Mizsei Béla. Önleltárt készít: kétszer volt honatya, négy hónapot töltött a kisfogház halálzárkájában. Aztán belecsap. Hamis akkord csúszik a gárdaellenes dalba. Svédországban élő professzor fiát idézi: északon műveltebbek a romák. Így ott nincs is semmi baj velük.
– Kicsit regulázzák meg őket, műveljék ki a cigányokat – kéri a cigányvezetőket.
Méltatlankodó zaj fogadja.
– Megregulázom magam, és rendkívül visszafogott leszek a magyar értelmiségiekkel és politikusokkal szemben – jön a fanyar ígéret Horváth Aladártól, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökétől.
Mintha nem hallaná a riposztot a kisgazda. Maga elé néz. Nem tudja, része lett a nagy magyar zavarnak. Amelyben bizonytalanok a védők, és harsányak az álszentek.
Ungváry Rudolf író szerint ma együtt kell élni olyanokkal is, akik nyíltan antiszemiták, mégsem vallják magukat annak.
– A magyar politikai élet velejéig hazuggá vált – fakad ki.
Horváth Aladár szerint vidéken a cigányságot rasszista erőszak fenyegeti. Ostorozza a magyar, feudalizmussal mixelt kapitalizmust:
– A jobb- és baloldali Csák Máték zsellérként, kenyérszalonnáért dolgoztatják a cigányokat.
Fájdalmas a diagnózis. Gyógymód lehet a Martin Luther King-parafrázis.
– Van egy álmom. Ez az unalmas jogállam – reménykedik Fleck Zoltán jogszociológus.
És ima lehet az alternatív megoldás.
Reverendaként veszi fel a zakót az evangélikus Donáth László. Mikrofonhoz lép, apjáról beszél. Nagy Imre munkatársa most lenne 95 éves. Volt kommunista és liberális. Fia nem szégyelli az emlékezetét. Békét hirdet: az apák bűneit nem szabad leverni az utódaikon.
Pedig évezredes gyakorlat.
– Apák ették meg az egrest, és a fiaknak vásott belé a foguk – idézi a Bibliát.
Közben kint nem szűnik a csatazaj: a forró városban száz árpádsávos kormányváltó vonul. Ide-oda. Zavaros céllal. Nyilatkozik a neten a békési gárdakapitány: „Megvisel, amikor magyar embereket látok cigányok rabszolgájaként.”
Hűsít a donáthi idézet:
– Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól!
