A magyarok a brutális üzemanyagárak ellenére sem tudnak lemondani az autózásról

Tíz százalékkal nőtt a járműforgalom Budapesten 2022 decemberének első két hetében az előző évhez képest. Nem csak többen ültek kocsiba tavaly év végén a benzinársapka eltörlése után, hanem még többet is használták autójukat a magyarok – sokan már annak is örülnek, hogy egyáltalán lehet üzemanyagot kapni.

2023. január 13., 16:15

Szerző:

Kis mértékben emelkedett a járműforgalom Budapesten a benzin hatósági árának december 6-i eltörlése után – közölte friss mérési adatait a Budapest Közút Zrt. a Népszavával. 2022 decemberének első két hetében két százalékkal több jármű közlekedett az utakon, mint az azt megelőző tizennégy napban, pedig akkor még az árstopos üzemanyagáron lehetett tankolni. A forgalom 2021 decemberének első két hetéhez képest is magasabb volt – tíz százalékkal. A KSH szerint viszont a járműállomány nem nőtt olyan ütemben, mint a forgalom: ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy nem többen ülnek kocsiba, hanem többet is használják járműveiket a tulajdonosok.

A Magyar Autóklub közlekedés biztonsági szakágának igazgatója, Mile Tibor a Népszavának adott nyilatkozatában egyebek között azzal indokolta ezt a tendenciát, hogy sokan vannak, akik agglomerációs lakóhelyükről ingáznak be fővárosi munkahelyükre, és egyszerűen nem tudják letenni az autót a benzin és gázolaj árának brutális emelkedése ellenére sem. A múltévi üzemanyaghiány után sokan annak is örülnek, hogy egyáltalán hozzá lehet jutni ezekhez az üzemanyagokhoz, az infláció miatt pedig egyre magasabbra kerül az emberek „fájdalomküszöbe.”

(Fotó: MTI/Balogh Zoltán)