Megrázó levelet kapott Kásler Miklós arról, hogy milyen borzalmas állapotok uralkodnak az Országos Széchényi Könyvtárban
„Ez a patinás, de mégis a jövőbe tekintő intézmény és a magyar kultúrában játszott kiemelkedő szerepe komoly veszélybe került” – kezdődik az a nyílt levél, amelyet az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) olvasói Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének címeztek.
A Qubit láltal ismertetett levél felsorolja a könytárlátogatók friss élményeit. Ezek szerint
- a Kézirattár és a Régi Nyomtatványok Tára állományának jelentős része több mint egy hete elérhetetlen, mert a mélyraktárba vezető gyorslift meghibásodott, és a liftszerelő a cég a könyvtár „rossz adós” volta miatt nem hajlandó kiszállni;
- az új olvasók a beiratkozáskor néhány napja papír olvasójegyet kapnak, mert átmenetileg nincs műanyag kártya;
- a könyvtár mintegy négyszáznyolcvan dolgozójának negyven százaléka minimálbért kap munkájáért, a doktori fokozattal rendelkező munkatársak fizetése pedig átlagosan bruttó 250 ezer forint;
- az épület mostanra gépészetileg teljesen elavult, a nyílászárók megvetemedtek, a liftek életveszélyesek, a bútorzat az 1985-ös állapotokat őrizte meg;
- a nyolcadik emeleten rákkeltő azbeszt került elő, amelynek eltávolítása újabb anyagi terhet ró az intézményre;
- a nevetségesen alacsony bérek miatt napi szintűvé lett a más intézményekbe való elvándorlás
– írták, hozzátéve: „ha az OSZK működése akár átmenetileg is ellehetetlenülne, az az egész magyar nemzeti kultúrát érzékenyen érintené"
A könyvtár nehézségeit nemrég Megyes Jenő, az OSZK gazdasági főigazgató-helyettese is lajstromba vette. A levélben Megyes márciusban azt jósolta, hogy az intézmény már áprilisban csődbe megy.
Egy másik márciusi hír szerint a kormány a vizesedő Kilián laktanyába költöztetné a könyvtárat, mert a Várban akadályozza a NER szárnyalását. „A könyvtár elmehet innen, összepakol és átadja a területet a borászati, sörészeti, csokoládégyártó cégeknek és az őket mozgató közönségszervezőknek, mert egyébként nem lesz nyugalmunk” – mondta egy munkahelyi értekezleten nemrég Tüske László főigazgató.
