Brezsnyev aranya

Akár egy krimi forgatókönyvét is képezhetné a tény, hogy akiknek tudomásuk lehetett a rejtélyes pénzlenyúlásról, azok 1991 forrongó őszén, alig két hónap leforgása alatt jobblétre szenderültek. A hivatalos verzió szerint valamennyien öngyilkosok lettek.

Gyáva? Áruló?

A sort ’91. augusztus 26-án a 63 éves Nyikolaj Krucsina nyitotta. A szovjet kommunista párt központi bizottságának vezető ügyintézője ötödik emeleti lakásának balkonjáról esett le. Nyomban szörnyethalt. Állítólag búcsúlevelet is hagyott: „Nem vagyok áruló, egyszerűen csak gyáva!” Október 6-án Krucsina elődje, Georgij Pavlov is „elment”. A nyolcvanesztendős egykori pénzügyi pártfunkcionárius kísértetiesen hasonló körülmények között lelte halálát.

Öt nappal később Dmitrij Liszovolikra, a diktatúrapárt nemzetközi ügyekért felelős „csinovnyikjára” szintén vérbe fagyva leltek rá saját háza előtt. Ő tizenkét emeletnyi magasságból lépett a túlvilágra. Halála előtt egy hónappal a nyomozó hatóságok már átkutatták hivatali irodáját, ahol egy kofferban kétmillió dollár készpénzt találtak. Akkor azt állította, a párt az amerikai barátaiknak szánta, ám ennek ellentmond, hogy Moszkva még 1989-ben befagyasztotta a tengerentúli testvérpárt finanszírozását.

A történtek óta több mint húsz év telt el. Ám az akkori kérdőjelek mára sem egyenesedtek ki. Akik bármit is tudhattak a nagy pénz- és aranylenyúlásról, sietősen „távoztak”. Az sem tisztázott, önszántukból-e, vagy külső segítséggel. Akárhogy történt is, magukkal vitték a választ a kérdésre: kiknek lehetett közük a birodalmi pártvagyon kimenekítéséhez? A 11 milliárd dollár és a 2400 tonna aranytartalék egyébként még Leonyid Brezsnyev idején gyűlt fel, elsősorban a hetvenes évek két olajválsága nyomán, amikor hirtelen és jelentősen nőttek a világpiacon a kőolajárak, ami alaposan felduzzasztotta a szovjet pártvagyont is.

A titok megfejtésével azóta többen is próbálkoztak, köztük Borisz Jelcin néhai elnök bizalmasa, Jurij Baturin vagy Alekszandr Nyevzorov elismert orosz tényfeltáró újságíró. Jegor Gajdar volt kormányfőhelyettes 1992-ben még egy amerikai magándetektív-ügynökséget is felfogadott. Ám hiába fizettek ki a Kroll nevű cégnek másfél millió dollárt, az sem talált semmiféle bizonyítékot, konkrétumot, vagy ha mégis, azt nem hozták nyilvánosságra. Az eredménytelen nyomozás hatására több vezető tisztségviselő hangoztatta, csak legenda az egész pártvagyonrablásos história. Mások mellett ezt próbálta a közvéleménybe sulykolni Vlagyimir Ivasko, Mihail Gorbacsov volt elnök helyettese is.

Azóta nem lelik

Felvetődik a kérdés: ha valóban csak legenda az egész történet, akkor miért távoztak oly rejtélyes körülmények között azok, akik bármit is tudhattak volna az igazságról – s itt nemcsak a már említett három pártember „öngyilkosságára” kell gondolni. Később ugyanis folytatódtak a fura halálesetek. Olyanokat tettek el láb alól – már az öngyilkosság látszata mögé sem bújtak –, akiknek közvetlen közük lehetett a mesés pártvagyon esetleges külföldre juttatásához.

1994 novemberében Moszkva külterületén találták meg Jurij Koroljov megcsonkított holttestét. A fotográfus a Szovetszkij Szojuz propagandalapnál dolgozott. Szintén köze volt az említett újsághoz Leonyid Kucseruknak, akit 1996 decemberében öltek meg Minszkben. Kucseruk korábban KGB-tiszt volt, egy időben a Szovetszkij Szojuz mexikói kirendeltségét irányította. Vagyim Birjukov tetemét 1997 februárjában találták meg moszkvai garázsában.

A KGB volt tisztjét előzőleg szintén megkínozták, állapította meg a nyomozás. Birjukovról tudni kell: Koroljov és Kucseruk munkatársa volt, mindhárman a titkosszolgálatnak dolgoztak, a Szovetszkij Szojuz csak álca volt, igazi munkájuk abban merülhetett ki, hogy ők voltak a futárok, feladatuk minden bizonnyal a pénz utaztatása és biztonságos helyen való elhelyezése lehetett.

William Harne az Egyesült Államok kommunista pártjának tanácsadója volt 1978 és 1985 között.

A számtalan érdekességet rejtő ügyet bolygató Argumenti i Fakti című lapnak elárulta: abban az időben a futárok csak úgy, táskába rejtve vitték a hatalmas pénzeket a kommunista ideológia amerikai népszerűsítése céljából. Állítása szerint Moszkva egy időben több csatornán intézte a külföldi szimpatizánsok pénzelését. Harne úgy tudja, más országoknak briliánst és aranyrudakat küldtek, például a salvadori felkelőket is ily módon segítették. Bevett gyakorlat volt az a módszer is, hogy a személyes találkozást elkerülendő az ügynökök banki trezorokba tették a pénzt, s a helyiek onnan vitték el. Ez a gyakorlat leginkább Franciaországban működött.

Akárhogy történt is, az mindenesetre tény marad: a Szovjetunió volt hatalompártjának vagyona a rendszerváltáskor elszállt. Csak azt nem tudni, hova menekítették ki. Jasko Brezic, a Jugoszláv Kommunista Párt volt referense arról számolt be: Slobodan Miloševiæ Jugoszlávia szétesése előtt, 1991 nyarán azt javasolta a pártnak, hogy a Távol-Keletre kell menekíteni a vagyont, ám az események hirtelen felgyorsultával Belgrádban már nem volt idő megtenni. Miloševiæ azonban ügyesebb volt: saját magánvagyonát, amelyet akkor ötmilliárd dollárra becsültek, ügyesen elrejtette valahol. Azóta sem lelik.

Mint ahogyan a Brezsnyev-vagyont kutató, már idézett Kroll ügynökség sem talált semmit. Ellenben Jacob Tang amerikai származású újságíró, aki a Szovjetunió széthullásának idején Moszkvában dolgozott, úgy feltételezi: 1991 őszén menekíthették ki a pénzeket, hiszen decemberben derült ki, hogy üres az állami bank kincseskamrája. Szerinte Hongkongba került az arany.

Ha igaz a sztori

Feltételezését egyebek mellett arra alapozza, hogy míg 1987-ben még 14,8 dollár volt egy gramm arany világpiaci értéke, 1991-ben már csak 11 és fél dollár. A legnagyobb zuhanás pedig a zűrös moszkvai események idejére esett. Emellett éppen Hongkong dobott legtöbb aranyat a piacra azokban az években. A zsurnaliszta úgy tudja, 1999-ben egy hongkongi árverésen gazdára talált egy aranyrúd, amelybe a szovjet jegybank pecsétje volt belevésve. Az Argumenti i Faktinak nyilatkozva azt állította: a titkosszolgálatok gyorsan eltüntették nemcsak a sárga rudacskát, de a gazdáját is.

A hongkongi vonal mellett más orosz lapok még három lehetséges pénzmenekítési útvonalat emlegetnek. Az egyik ilyen állomás Bejrút – azt rebesgetik, Szaddám Huszein volt iraki diktátor is ide menekítette a pénzét. A másik tipp a ciprusi off-shore cégek modellje. Szóba jött még a Kajmán-szigetek is, ezt arra alapozzák, hogy ott egy időben ötszáz világbanknak voltak fiókjai.

Hogy valójában mi lett a Brezsnyev-vagyon sorsa, s egyáltalán, igaz-e a történet, feltehetőleg már nem derül ki soha. Mint ahogyan az sem, feltéve, hogy igaz a sztori: kik követhették el a huszadik század legnagyobb szovjet rablását. Mindenesetre a sok KGB-s haláleset azt bizonyítja, a rettegett szervnek biztosan köze lehetett a históriához, mert azt senki sem gondolja, hogy párfunkcionáriusok fundálhattak ki ekkora tervet...