Botka véget vet a sokmilliós fizetéseknek
– Az állami szférában, a vezetői fizetések körében bérplafont kell bevezetni – állítja Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 168 Órában megjelent írásában. Azt ígéri, ha hatalomra kerül a túlzott, sokmilliós fizetések korának véget vet.
– Az állami szférában senki se keressen többet a köztársasági elnöknél. E szabálynak nemcsak a minisztériumokban és az önkormányzati szférában kell érvényesülnie, hanem az állami pénzből működő alapítványoknál, intézeteknél is. Aki Matolcsy Györgyhöz és a jegybanki alapítványok vezetőihez hasonlóan ötmilliós fizetésre tart igényt az állami szférában, az nem szereti eléggé a hazáját – írja programdolgozatában Botka.
Szerinte a piaci szférában is mértékletességre van szükség. Megválasztása esetén 2018-tól az ötvennél több alkalmazottat foglalkoztató cégeknek törvényi kötelezettségük lesz nyilvánosságra hozni, hogy milyen mértékű bérkülönbségek állnak fenn. Tervei szerint azoknál a cégeknél, ahol nincs kollektív szerződés, minden év novemberéig a cégvezetés és a dolgozók képviselőinek tárgyalniuk kell az elfogadható bérkülönbségek következő évi mértékéről. Ahol van kollektív szerződés, ott ebben kell rendezni a menedzsment béreit is. Botka szerint a vezetők nem kereshetnek többet alkalmazottaik átlagbérének hétszeresénél. Ez a rendelkezés szerinte a közepes és nagyvállalatokra, a multinacionális cégekre egyaránt érvényes lesz. Azt ígéri, azon cégeket, amelyek nem engedik elszabadulni a bérkülönbségeket, adókedvezményben és közbeszerzési előnyben részesíti az állam.
Botka szerint egyenlő munkáért mindenkinek egyenlő bért kell kapnia, a nőknek ugyanolyanok a jogaik, mint a férfiaknak. Ha egy cég vagy intézmény nem tesz ennek az elvnek eleget, szankciókra számíthat. Botka új munkajogi szabályokat vezetne be, a munka törvénykönyvét újraírná a szakszervezetekkel együtt. A kormányalakítás után azonnal helyreállítjuk az Országos Érdekegyeztető Tanácsot.
Botka az tervezi, hogy a közmunka javadalmazása egyenlő legyen a minimálbérrel, amelynek összegét emelni fogják, hogy végre legalább a közép-európai szintet elérje.
- A minimálbér és a közmunkabér emelése sem vezet ki azonban a csapdából. A képzési, átképzési programokra a jelenleginél jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni, piacképes tudást nyújtva a ma még kiszolgáltatott munkásoknak – írja Botka, aki kormányra kerülése esetén a közalkalmazotti béreket szintén emelni fogja, hogy a minimálbér-emelés ne vezessen munkahelyi bérfeszültségekhez.