Megszépül az érdi általános iskola, a pedagógusok önkéntesekkel festik ki a tantermek egy részét
Jótékonysági akció keretében önkéntesek festik ki az Érdi Móra Ferenc Általános Iskolát. Az akció augusztus 27-én reggel indul. Eddig körülbelül húsz önkéntes jelentkezett, és az iskola dolgozói teljes létszámban részt vesznek a munkában: pedagógusok, technikai dolgozók, gyógypedagógiai asszisztensek. További segítőkre van azonban szükségük, ezért olyan embereket várnak, akik jártasak az épületek belső festésében, tudnak létrára mászni, bútorokat mozgatni. Két civil szervezet segít az iskolának, az Artmami és a TündérPakk Alapítvány, akik Facebook-oldalukon hirdették meg az akciót.
Az iskolába sajátos igényű gyermekek járnak, speciális foglalkozásokon vesznek részt kis csoportokban. Sátori Boglárka, az iskola igazgatója az ÉrdFM101,3-nak azt nyilatkozta, hogy az akcióval jelentős támogatást kap az intézmény, több százezer forint értékben. Most nyolc tanterem belső festésére gyűlt össze festék és javításhoz szükséges anyagadományokból. Négy épületben, három telephelyen folyik az oktatás, ezek egy része szépül most meg.
A tankerület eszközöket adott a munkához. Az igazgatónő elmondása szerint azonban nehéz egy régi épületet oktatásra alkalmas állapotba hozni, és jelentős támogatásra lenne ehhez szükség. A Modern Városok Program iskolafelújítási programjából kimaradtak, ezért az iskola önkéntesek, civil szervezetek és a dolgozók saját munkájával próbál a körülményeken javítani.
A 168 Óra érdeklődésére Sátori Boglárka megállapította, hogy az épületek állaga nagyon rossz, rengeteg pénzre lenne szükség a megújításukhoz és a balesetveszély elhárításához, tulajdonképpen érdemes lenne új épületet építeni. A tankerület pályázott felújításra, de nem jártak sikerrel.
Az iskola konduktív gyógypedagógiai intézmény, ahol enyhe és középfokban értelmi sérült, autista, súlyosan és halmozottan sérült gyerekek oktatása folyik. Az épületek régiek, nem oktatási célra épültek, nem akadálymentesek, távol vannak egymástól. Ezért a gyerekek helyszínek közötti mozgatása – állapotukból adódóan – nehéz.
Az igazgatónő úgy látja, hogy az összes épület külső-belső felújításra szorul, nincsenek szigetelve, egy épületben volt tetőfelújítás, a másik épületben fújja le a cserepet a szél a tetőről, beázás is történt. A nyílászárók régiek, korszerűtlen a fűtés, nem akadálymentesek az épületek, és a „soklakiság” megnehezíti a munkát. Pedig egyre súlyosabban sérült gyerekek érkeznek hozzájuk, mert az integráltan oktatható gyerekek többségi iskolákba mennek.
Az intézmény az Érdi Tankerületi Központ három másik összevonásával jött létre, ötven intézménnyel, és az Érdi Móra Ferenc az egyedüli, ami a tankerületben szegregáltan nevel és oktat sajátos nevelési igényű gyerekeket. Egy átszervezést követően a következő tanévtől már Érdi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményként (EGYMI) működnek.
Az igazgatónő szerint a feladatkör bővült ugyan az utóbbi években, de a jelenlegi körülmények nem elegendőek ennek ellátásához.