Böröcz a baloldalra fogta, miért nem lehet tömegesen bérlakásokat eladni

Most már biztos, nem lehet majd minden önkormányzati bérlakást jelentős kedvezménnyel megvenni. A javaslat beadója szerint a baloldal ellenállásán bukott meg, aztán elismeri, hogy a polgármesterek között sincs konszenzus. 

2021. május 26., 19:39

Szerző:

A Facebookon erősítette meg Böröcz László, hogy változik a lakástörvényt módosító javaslat: a világörökségi területekre korlátozódik. A Fidesz képviselője jegyzi a tervezetet, amelynek lényege, hogy a bérlők kedvezményesen vehetik meg az önkormányzati bérlakást. Az elképzelés ellen kormánypárti és ellenzéki polgármesterek is felszólaltak.

Az korábban kiderült, hogy a tervezetet az eredeti formájában nem fogják elfogadni, csak a főváros világörökségi részére vonatkozóan támogatják a lakástörvényhez benyújtott módosító indítványt. Ezzel kapcsolatban Pikó András ma a Facebookon azt írta: csak az ellenállás miatt hátrált meg a Fidesz, de 

„Tartsuk szárazon a puskaport, mert a kisebb lopás is lopás.”

Böröcz szerint azonban az elmúlt hetekben kiderült, hogy a baloldal nem akarja, hogy a bérlakásban élők saját lakáshoz jussanak, a bérlők nem számíthatnak rájuk. „Hosszú egyeztetéseket követően az is világossá vált, hogy a polgármestereknek is különböző elképzelései vannak az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatban, ezért a frakcióval arra az álláspontra jutottunk, hogy a javaslatunkat a világörökségi területekre korlátozzuk”.

Beszámol még arról, hogy az első kerületi műemlék lakásokban élők 732 aláírást gyűjtöttek össze helyzetük rendezéséért és 506-an töltötték ki az ezzel kapcsolatos kérdőívet. „Amikor foglalkozni kezdtem a kérdéssel, rengeteg további megkeresést kaptam, így bővült az érintettek köre” – magyarázza a kormánypárti képviselő, hozzátéve, „mivel a tágabb kört illetően nincs konszenzus, ezért módosítani fogjuk a törvényjavaslatot”.

A képviselő bízik benne, hogy a probléma felvetése elindít egy folyamatot, „mely végén az önkormányzatok is megfontolják, hogy érdemes a bérlők minél szélesebb körének lehetőséget adni, hogy saját lakáshoz jussanak”. 

Az országgyűlési képviselők ma kezdték el a javaslat vitáját a Parlamentben, a lakástörvény módosításáról a végszavazást leghamarabb június 14-én tarthatják meg – foglalta össze a HVG.

 

(Kiemelt kép: Böröcz László Facebook-oldala)