Bordély és orális erőszak Dunaújvárosban

- Bordélyház működtetésével elkövetett üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanújával folytat eljárást a dunaújvárosi rendőrkapitányság egy helyi vendéglátós ellen - közölte az MTI-vel kedden a rendőrség.

2008. október 7., 18:08

A férfit egy helybeli nő jelentette fel, mivel a közös italozás után a bártulajdonos erőszakkal orális szexre kényszerítette, megütötte és megtépte a haját. Ezért szemérem elleni erőszak bűntett elkövetésével gyanúsították meg - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A férfi által működtetett bárral egybeépített lakásban tartott házkutatás során kiderült, hogy a házban lakó és a bárban táncosnőként dolgozó lányok ellenszolgáltatás fejében szexuális szolgáltatást is nyújtottak, a kapott pénzből pedig meghatározott százalékot leadtak a tulajdonosnak - tette hozzá R. Szabó Ágnes.

Hasonló bűncselekmény elkövetése miatt bírósági szakban jelenleg is folyamatban van egy eljárás a gyanúsított ellen.

A dunaújvárosi rendőrkapitányság a gyanúsított előzetes letartóztatására tett előterjesztést, a bíróság viszont lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.