Bohóckommandók

Néhány hónapja három piros orrú, bohócnak sminkelt fiatal indult a Hősök terére, a Magyar Gárda avatójára. A rendőrök visszafordították őket, mondván: nem takarhatják el az arcukat egy politikai rendezvényen. De a bohócsereg nem adta fel. Az Erzsébet körúton, a Magyar Gárda avatójától néhány száz méterre ők is avatóünnepséget rendeztek. „Világuralmat követeltek”, s azt, hogy „csatolják Madagaszkárt Magyarországhoz”.

Görbe tükör

Érsek-Obádovics Nándor, a Bohóc-kommandó alapítója külföldről vette az ötletet: a nyugati országokban működő piros orrú hadseregek görbe tükröt állítanak veszélyes társadalmi jelenségek elé, feszültséget oldanak.
– A bohócok Nyugat-Európában sokszor összecsapásba torkolló tüntetéseken „lépnek fel”, a rendőrök mellett menetelnek. Úgy gondoljuk: a frusztrációt humorral lehet könynyebben kibeszélhetővé tenni – mondja Érsek-Obádovics.
Persze a vicc célpontjai nem mindig nevetnek.

A bohócgárda másik ismert akciója volt az ideológiai takarítás a Hősök terén. A gárdaavatás után légfrissítővel, felmosóvödörrel érkeztek a helyszínre. A gárdisták értették a célzást: a bohócok szelíd akciója nem várt agressziót szült, csak a rendőrök közbelépése akadályozta meg, hogy megtámadják a takarítókat. A takarítóbrigád tagjainak neve és adatai felkerültek egy szélsőséges portálra.

Érsek-Obádovics Nándor volt az egyik szervezője a ma már hagyományosnak számító szegények báljának is. Évről évre az operabál ideje alatt, az épület előtt zsíros kenyérrel ünnepelnek az „ellenbálózók”.

A 2006-os választásokon tűnt fel a Magyar Kétfarkú Kutyapárt: az álpárt választási programjában ingyen sört, örök életet és adócsökkentést ígért. És egy hegyet Szegedre.

A kutyapárt is a bohócgárdáéhoz hasonló módszerekkel operál: meghökkent, meglep, és mire összeáll a kép, már eljutott a célközönséghez a mondanivaló. Nem kell sokat magyarázni a legutóbbi akciójukat sem.

A BKV-székház ereszcsatornái és ablakai alól szó szerint folyt ki a pénz: a kutyapárt aktivistája fénymásolt bankjegyeket ragasztott az épület elé. A különböző címleteken a vállalat egy-egy korrupciógyanúba keveredett vezetőjét ábrázolta a fénykép.

A „párthoz” köthető több utcai plakát „átértelmezése” is matricákkal és feliratokkal. Legutóbb a választási plakátokon a képviselők fejét „cserélték ki” – másik párt jelöltjére.

A 22-es csapdája

A külföldi módszereket (az utcai performance-okat, váratlan akciókat, stencilezést) a magyar civil társadalom is kezdi elsajátítani. Úgy tűnik ugyanis, így könnyebb elérni a célközönséget.

Fabricius Gábor reklámszakember szerint felnőtt egy olyan generáció, amelynek nagy része nem tűri az „ízlésterrort”. Nem néznek tévét. Interneten letöltik az egyes műsorok videóit, szelektálják az érdekes részeket. A híreket a közösségi oldalakon osztják meg egymással, és sok esetben csak ezt tartják hitelesnek. Nem fogadják el, hogy – úgymond – diktatórikusan, a fejük felett döntsék el, mit nézzenek az egyes műsorsávokban.

A civil mozgalmak is átalakultak. Alulról szerveződnek, a sok esetben néhány fős csoportok számára pedig ideális eszköz az alacsony költségvetésű gerillamarketing. Az új forma mellé új tartalom is kötődik: a civilek célkitűzései sem a régiek. Fabricius szerint egyszerűen azért, mert a rendszerváltás körüli problémák ma már nem aktuálisak.
– Az akkori civilszervezetek az orosz katonai megszállással, a demokráciával foglalkoztak. Ma a globalizációkritikusság, az élhető város, a levegő és a fenntartható fejlődés a civilszervezetek jelszavai.

A reklámszakember szerint a párt mint tömörülési forma lejáratódott. A vezérfigura gondolata félelmet kelt a civilekben. Pedig előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy a civilek – illessék bármilyen névvel is – valaminő szervezett formába tömörüljenek.

– Ez a 22-es csapdája: alulról építkeznek, de a túl nagy demokrácia alkalmatlanná teszi az alakulatot arra, hogy hosszú távon igazi döntések szülessenek. Önmaga gátjává válik az alulról építkezés. Közben félnek az erőskezű vezetőtől. Pedig a sokféle kis szervezetet össze kell fogni, különben nem lehetnek működőképesek.