Bocsánatot kértek a polgármesterek, hogy támogatták a fideszest, aki a beugrott a templomba szónokolni a lelkész helyett
A veszprémi 1-es választókerületben induló politikus maga dicsekedett el a közösségi oldalán azzal, hogy a körzetben fekvő 25 település polgármesteréből 22 az ő jelöltségét támogatja, az aláírókat tartalmazó iratot pedig megosztotta a közösségi oldalán – írja a veszprémkukac.hu nyomán a Magyar Nemzet. Ovádi Péter tavaly novemberben azzal szerzett hírnevet magának hogy az 1956-os forradalom leverése alkalmából tartott ökumenikus misén egy felszólalás erejéig „helyettesítette” az evangélikus lelkészt.

Az aláírók száma azért figyelemre méltó, mert három települést – köztük a megyeszékhelyt – leszámítva valamennyi helyen független a polgármester. A nem függetlenek pedig fideszesek, az egyik ilyen településről érkezett a kezdeményezés is. Az aláírásokat ugyanis a hatszáz lelkes Hárskút polgármestere, Tábori Ferenc kezdte gyűjteni, mert szerinte Ovádi Péter a legalkalmasabb jelölt, aki igyekezett megismerni a települések problémáit.
A három „renitens” falu Sóly, Eplény, és Jásd. Fiskál János eplényi polgármester pártpolitikainak tartja a kezdeményezést, és nem tart attól, hogy ha Ovádi, nyer, Eplány kevesebb támogatáshoz jut. Jásd polgármestere, Győry Tímea nem akarta kommentálni, miért hiányzik az aláírása.
A lap kereste Ovádi Pétert, ő azonban nem válaszolt a kérdésekre. Kész Zoltán, a választókerület jelenlegi független képviselője azt mondta, a települések rövid távú érdeke, hogy „a fideszes párttitkárral” együtt tudjanak működni. – A hosszú távú érdekük viszont az, hogy leváltsák azt a rendszert, amely a kiszivárgott hírek szerint megszüntetné a kétezer fő alatti települések önkormányzatát. Akadtak településvezetők, akik felhívták, és elnézést kértek tőle – jegyezte meg Kész Zoltán.