Bíróság elé állítják Kövért a bírságok miatt
Az Országgyűlés tíz szocialista és egy független képviselő tiszteletdíját csökkentette összesen mintegy egymillió forint értékben két fegyelmi ügyben kedden. A Ház kormánypárti szavazatokkal hagyta jóvá Kövér László házelnök erről szóló döntéseit, amelyekre a teljes ellenzék nemmel voksolt.
Ezek alapján a szocialista képviselők a szemléltetésre vonatkozó házszabályi rendelkezéseket sértették meg április 10-én frakciótársuk, Kunhalmi Ágnes CEU-val kapcsolatos napirend előtti felszólalása alatt. Józsa István, Szabó Sándor, Szakács László, Teleki László és Tukacs István egy-egy VÉTÓ feliratú táblát tartott fel, míg Bangóné Borbély Ildikó, Gőgös Zoltán, Heringes Anita, Horváth Imre és Korózs Lajos olyan táblákat emeltek fel, amelyek összeolvasva piros színnel a Ne írd alá, János szöveget adták ki. Előbbi képviselők tiszteletdíját egyenként ötvenezer forinttal, míg utóbbiakét száz-százezer forinttal csökkentették.
Fotó: MTI / Kovács Tamás
Az érintettek a házelnöki döntés hatályon kívül helyezését kérték a mentelmi bizottságtól, ám az nem adott helyt kérelmüknek. A szocialista politikusok ezt követően az Országgyűléstől kérték a hatályon kívül helyezést, ez a mostani döntés ugyanakkor végül hatályában fenntartotta a tiszteletdíj-csökkentéseket.
A parlament 249 292 forinttal – egyharmadával – csökkentette Szabó Tímea független országgyűlési képviselő tiszteletdíját, amiért a Párbeszéd társelnöke Áder János újraválasztott köztársasági elnök május 8-i eskütétele után a képviselői székére felállva egy marionettbábut emelt a magasba, amelynek fejére az államfő fényképét rögzítette. Eközben azt mondta: „Nem köztársasági elnök, egy bábu.” A házelnök indoklása szerint ezzel Szabó Tímea súlyosan megsértette az Országgyűlés tekintélyét.
Forrás: Szabó Tímea Facebook-oldala
Szabó Tímea is a mentelmi bizottsághoz, majd az Országgyűléshez fordult saját ügyében, de a Ház – a kormánypárti többség szavazataival – a házelnöki döntést jóváhagyta.
Az MSZP nem hagyja
Az MSZP országgyűlési képviselői a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak – mondta még a döntés előtt Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Szerinte senkit nem zavartak, a parlament munkáját nem befolyásolták, egy percre nem állt az élet.
Gőgös Zoltán azt mondta, ez az ügy nem a pénzbüntetésről, hanem arról szól, hogy a Fidesz nem tűri a nép hangját az Országgyűlésben. „Úgy látszik, hogy az elnök ebből sportot csinál, és megpróbálja ellehetetleníteni az ellenzéki képviselők működését” – fogalmazott.
Kitért arra, hogy súlyos eljárási hiba is történt, ugyanis Hiszékeny Dezsőt is ugyanakkora mértékben, százezer forintos tiszteletdíj-csökkentéssel sújtották, mint azokat a frakciótársait, akik az Áder Jánosnak szóló felszólítást tartották. Hiszékeny Dezső azonban a Vétó feliratú táblát mutatta – mondta, jelezve: ezzel kiderült, az ülésről készült jegyzőkönyv nem volt szabályos. Az MSZP elnökhelyettese elmondta, a fellebbezéskor jelezték, hogy eljárási hiba történt, és a házelnök úgy próbálja megoldani a problémát, hogy Hiszékeny Dezső fizetéscsökkentését a parlament nem fogja megszavazni (nem is szavazták meg). Ez egy elég sunyi módszer – hangoztatta.
Gőgös Zoltán azt mondta, nem volt arra példa, hogy az Európai Bíróság ne a képviselőknek, ne magánembereknek adott volna igazat, amikor a szólásszabadság korlátozásáról volt szó. Jelezte, ezekkel az eszközökkel a jövőben is élni fognak. Nem fog megfélemlíteni senki bennünket azzal, hogy százezer forintra büntet bennünket – hangoztatta.