Téves kilakoltatás miatt kell költöznie Bíró Icának - immár harmadszor

2020. szeptember 18., 11:16

Szerző:

Harmadszorra lakoltatják ki Bíró Icát, de utcára kerülni nem fog. A tegnapi eset annyi eldurvult, hogy hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoznak, ugyanis mentőre is szükség volt.

Bíró Ica még 2005-ben svájci frank alapú hitelt vett fel, hogy meg tudja vásárolni a Krisztina körúti lakásokat. Két évvel ezelőtt azt mondta, hogy ezekre a háza lett a fedezet, a válság miatt háromszorosára nőtt havi törlesztőket pedig nem tudta fizetni. A baj ekkor kezdődött el. A házát elvette a végrehajtó, majd a hitelezők az egyik lakásra is rátették a kezüket.

A fitneszlady-nek 2018-ban nem kellett kiköltöznie otthonából a kilakoltatási moratórium miatt egészen 2019 májusáig, akkor egyik lakásból a másikba költözött.

Bíró Icának két lakása van egymás mellett – az egyik saját otthona, a másik pedig a stúdiója volt – a végrehajtó pedig eltévesztette a helyrajzi számokat, és először nem abból a lakásból akarták kitenni, amiből kellett volna.

Most újabb kilakoltatási értesítőt kapott szeptember 17-ére. Tavaly ugyanis egykori lakásából a stúdiójába költözött, most pedig vissza. A költözés viszont nem volt szokványos: nemes egyszerűséggel kiverte a falat a két ház között. A helyszínen a riportereknek elmondta, hogy azért is tette ezt, mert egyrészt ahhoz a lakáshoz nem kapta meg a kulcsot, amit korábban tévesen elárvereztek, másrészt pedig az eredeti hitelesített alaprajz szerint annak a falnak nem is ott kellene lenni, az még az ő jogos tulajdonához tartozik.

Bíró Ica nem adta könnyen a lakást, magyar zászlóval a kezében állta el a rendőrök útját, akiknek végül sikerült feltörni az ajtót. Végül a készenléti rendőröknek sikerült bejutni a lakásba, azonban ott egy szimpatizáns valamilyen anyaggal lefújta őket. A rendőröket mentő szállította kórházba, majd hivatalos személy elleni erőszak miatt kezdtek el nyomozni a hatóságok a lakásnál.  

 

 

Az természetes, ha az energiaszintünk fenntartása érdekében időnként jelez a testünk, hogy ideje pótolnunk az elégetett energiát. Ám ha a farkasétvágy sokszor eluralkodik rajtunk, az több állapot és betegség tünete is lehet.