Bicskanyitogató stílusban válaszolt a külügyi államtitkár a tárca létszámát érintő kérdésre

2018. augusztus 24., 14:46

Szerző:

Pofátlannak nevezhető írásbeli választ adott csupán Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára Szijjáró Péter miniszter nevében Demeter Márta LMP-s képviselő ,,Miért emelkedett közel a másfélszeresére a KKM központi igazgatás létszáma egy kormányzati ciklus alatt?" címmel benyújtott, pontos adatokat tételesen soroló, érdemi információt számon kérő írásbeli kérdésére.

A parlamenti honlapon fellelhető válasz szerint Magyar Levente azzal „hajtotta el" a képviselőt:

„A KKM mindig annyi munkatársat foglalkoztat, amennyi a feladatok megfelelő ellátásához, Magyarország érdekeink érvényesítéséhez szükséges. A részletekről az első válaszomban tájékoztattam".

Magyar Levente igazán lenyűgözően elsajátította főnöke(i) stílusát
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Demeter Márta a bicskanyitogató stílushoz és a közérdekű, közérdekből nyilvános adatok eltitkolásához sem tud hozzászokni, hiszen már az eredeti írásbeli kérdésében is szerepel, Magyar Levente állításával ellentétben: „sem az előző, sem az azt megelőző reagálásukban nem válaszolták meg érdemben, hogyan növekedhetett egy kormányzati ciklus alatt másfélszeresére a KKM központi igazgatás létszáma.

„Két odavetett mondatnál azért többet kellene a nyilvánosságnak mondani annak a minisztériumnak az ügyeiről, amit ön jelenleg vezet, mert az nem az ön magánvállalkozása, hanem az adófizetők pénzéből működtetett közhivatal.”

A képviselő egyébként arra is emlékeztetett: a 2014-es volt az első év, amikor a Szijjártó Péter által vezetett minisztérium új feladatkörökkel, új struktúrában kezdte el működését. A 2014. költségvetés végrehajtásáról szóló törvény fejezeti kötetében fellelhető adatok szerint az előző ciklus első évében a KKM központi igazgatás létszáma 798 fő, a külképviseleti igazgatásé 1.253 fő volt. Ezek a létszámadatok a 2019. évi költségvetés tervezetében a központi igazgatás tekintetében 1.126 fő, a külképviseleti igazgatás tekintetében 1.309 fő.