Betelt a pohár: ötszáztizenkét tudós tiltakozik az Orbán Viktor évértékelőjében elhangzottak miatt
Eddig már ötszáztizenkét, főként hazai tudós írta alá azt az online petíciót, amelyben kiállnak Melegh Attila migrációkutató egyetemi tanár mellett, akinek évekkel ezelőtti nyilatkozatát forgatta ki a Fidesz és a propagandamédia, és ezt használják azóta is a menekülteket bármely módon támogató civilek megbélyegzésére.
„A tudományos igazság keresése, a kutatás szabadsága, valamint a civil önszerveződés és a segítségre szorulók támogatása fontos, védendő társadalmi értékek. Elutasítjuk a félelemkeltő és gyűlöletre uszító politikát, amely semmibe veszi ezen értékeket, valamint aláássa a tudományba és a civil szervezetekbe vetett közbizalmat. Kiállunk Melegh Attila szociológus, egyetemi docens mellett, akinek tényszerű állításait és egy civil szervezettel való kapcsolatát a politikai kampány céljainak érdekében kiforgatták" – kezdődik a szöveg.
A Válasz.hu idézte fel, hogy a migrációkutató 2015 nyarán, vagyis a tömeges menekültválságot megelőzően mondta azt az Origónak adott interjúban, hogy szinte mindenhonnan olyan menekültek érkeznek hozzánk, „akik jobbak, mint a hazai népesség".
Melegh ezzel egyszerűen azt próbálta elmagyarázni, hogy a határon túli magyarok, de a távolabbi vidékekről is a képzettebbek érkeznek hozzánk, utóbbiakra az a magyarázat, hogy az Európába vezető út nagyon drága, ilyet inkább csak a középosztály engedhet meg magának. Ez egyébként a menekültválság csúcspontján, 2015 nyarán is sokat hangoztatott érv volt, miközben az Orbán-kormány azzal fenyegette a társadalmat, hogy képzetlen, semmihez sem értő tömeg zúdul Magyarországra.
Melegh 2011-es adatokból idézett, azóta nyilván sokat változott a helyzet, tömegek indultak Európába. Idén először maga az Origo vette elő egykori interjúalanyát, felfedezve, hogy a Menedék Egyesület felügyelőbizottságában is elnöki tisztet tölt be Melegh. Ezután Halász János Fidesz-frakciószóvivő is nekiment, végül pedig Orbán Viktor az évértékelőjében kezdte ki őt, és olyan, fenyegetőnek is tekinthető mondatokat eresztett meg, hogy a magyar nép nagylelkűségének köszönhető, hogy a Soros-terven mesterkedők sértetlenül és vidáman élhetik az életünket. Mindezt annak ellenére, hogy Melegh maga reagált a kormánypropagandára, s cáfolta azt tételesen.
Most a tiltakozók emlékeztetnek arra: „A megbélyegzés és félelemkeltés – érkezzen az bármely politikai oldalról –leépíti a bizalmat, ami a társadalmi együttműködés és az állampolgári közösség alapja. A negatív érzelmek által uralt politikai és média kommunikáció pusztítást okoz: polgártársaink egy csoportját meggyőződésük alapján megbélyegzi, és ellehetetleníti a racionális, tényekre épülő beszédet. Mindehhez eszközként használ fel működési területükön megbecsülést szerzett embereket és szervezeteket, rombolva személyes és intézményi presztízsüket." Azt is írták: Melegh Attila „Magyarország külföldön született népességével kapcsolatban egy korábbi lapinterjúban megfogalmazott megállapításait a migránsellenes kormányzati kommunikáció ellenségképéhez igazították, és ehhez a kutató arcképét ismételten felhasználták."
„Mi, e nyilatkozat aláírói elutasítjuk, hogy tudományos kutatási eredményeket, kutatói nyilatkozatokat gyűlöletkeltésre, a társadalom megosztására, közvetlen kampánycélra használják. Kiállunk a társadalmi önismeretet és a racionális közbeszédet szolgáló tudomány, valamint a társadalmi együttműködést erősítő civil szervezetek védelmében" – zárul a petíció.