Berendeltek minden rendőrt a bohócforradalom idejére

Az Európai Bizottság alapvető jogokért felelős biztosához fordult a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) az öregségi korhatár alatti nyugdíjasok jogainak védelmében. A szervezet egyidejűleg tiltakozik a hivatásos állomány alapvető emberi jogainak korlátozása ellen, mert a csütörtökre meghirdetett demonstráció idejére információjuk szerint a teljes állományt berendelték szolgálatteljesítésre.

2011. június 15., 15:49

Az FRSZ álláspontja szerint "az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátások csökkentését, szociális ellátássá alakítását vagy munkavégzésre való képesség esetén akár a megszüntetését is lehetővé tevő alkotmánymódosítás súlyosan sérti az Európai Unió alapszerződését és alapjogi chartáját, valamint az EU Bírósága által következetesen alkalmazott jogelveket, ezek közül is különösen a jóhiszeműség, a jogbiztonság, a visszaható hatály tilalmának, a szerzett jogok védelmének elveit" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, Viviane Reding figyelmét felhívták arra is, hogy a kifogásolt szabályok alkotmányba foglalásával az Országgyűlés lényegében kizárta "a sikeres hazai jogérvényesítés lehetőségét", így jogorvoslatot a szabályozással érintett csaknem 600 ezer ember csak a nemzetközi szervezetektől remélhet. Az FRSZ kérte az Európai Bizottság alapvető jogokért felelős biztosát, bizottsági alelnököt, hogy vizsgálja meg a kifogásolt alkotmánymódosítást, és annak az Európai Unió alapdokumentumaiba ütközése esetén "tegye meg a magyar kormány jogsértésének megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket" - olvasható a közleményben.

"Véletlenül" éppen azon a napon

A szervezet egy ugyancsak szerdai közleményében arról tájékoztatott, hogy információik szerint "az ORFK vezetője fokozott közbiztonsági ellenőrzést rendelt el ország egész területére kiterjedően a június 16-ára meghirdetett közös szakszervezeti demonstráció napjára. Az intézkedés végrehajtása érdekében a szabadságon és betegállományban lévők kivételével a teljes hivatásos állományt berendelték szolgálatteljesítésre június 16-án reggel 7 órától június 17-én éjfélig Az intézkedés különlegessége, hogy - a szokásos gyakorlattól eltérően - kollégáink számára még saját mobiltelefonjuk maguknál tartását is megtiltották".

Mint írják, a hivatásos állomány szolgálati nyugdíjrendszerének eltörlése miatti tiltakozásként a fegyveres és rendvédelmi szféra több szakszervezete, köztük a Független Rendőr Szakszervezet is csatlakozott a négy nagy szakszervezeti konföderáció által június 16-ára meghirdetett tiltakozó országos demonstrációsorozathoz. A szolgálati törvény a hivatásos állomány számára nem teszi lehetővé a sztrájkjog gyakorlását, így csoportosan csak a tömegdemonstrációkon való részvétellel tudnak hangot adni követeléseiknek és a kormányzat tervezett intézkedéseivel szembeni elégedetlenségüknek.

"Hatályos alkotmányunk minden magyar állampolgár számára biztosítja a békés gyülekezés jogát és a véleménynyilvánítás szabadságát. A rendőrség vezetése most e jogától is megfosztja a hivatásos állományt azáltal, hogy „véletlenül" éppen azon a napon rendeli el a teljes állomány igénybevételével járó akciót, amikor a szolgálati nyugdíjrendszer megszüntetése elleni tiltakozásuknak adnának hangot. A Független Rendőr Szakszervezet magyarázatot vár az ORFK és a Belügyminisztérium vezetésétől arra, hogy miért pont az országos tiltakozó demonstráció napjára kellett elrendelni a teljes állomány igénybevételével járó akciót? Választ várunk arra is, hogy miért kell egy békés jellegű, törvényesen bejegyzett szakszervezetek által meghirdetett tiltakozó akció miatt a rendőrség teljes 33 ezer fős állományát riadókészültségbe helyezni?" – áll a közleményben.

"Amennyiben a hatalom gyakorlói azt hiszik, hogy a hivatásos állomány szolgálati nyugdíjrendszer megszüntetésével szembeni ellenállása és tiltakozása törvényesnek látszó, de alattomos intézkedésekkel megtörhető, akkor tévednek! Aktív állományban lévő bajtársaink helyébe, nyugállományba vonult kollégánk fognak lépni, akik várhatóan nagy számban fogják magukat képviseltetni holnap megmozdulásainkon. A hozzánk érkező visszajelzésekből pedig tudjuk, hogy lelkükben és szívükben azon hivatásos állományúak is velünk lesznek holnap, kiket szolgálati elöljáróik parancsszava akadályozott meg a csatlakozásban!" – írják.

Várnak mindenkit, bohócnak maszkírozva

Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke és Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke június 6-án jelentette be, hogy - magánemberként - június 16-án, a "fülkeforradalommal" szembeni békés bohócforradalmat hirdetnek. Várnak mindenkit, bohócnak maszkírozva, aki a nemrég elfogadott törvénymódosítás alapján, bizalomvesztés miatt visszavonná, visszamenőleges hatállyal, a FIDESZ-KDNP-re leadott szavazatait. "Az Alkotmány utcában felállított szavazófülkékben a hatalom valódi birtokosa, a nép nevében, mondjuk ki együtt, hogy elég volt!" – közölték.

Kónya és Árok úgy látják: az Orbán Kormány egyéves ténykedése alatt a demokrácia, az emberek alkotmányos és szerzett jogai, valamint a magántulajdon súlyosan sérült. Szerintük a kormány eltökélt szándéka, hogy a legelesettebbeket és a legrászorultabbakat (rokkantak, árvák, özvegyek, nyugdíjasok, munkanélküliek) is a mélyszegénységbe taszítsa, miközben a saját gazdasági és politikai elitjéhez tartozókat adókedvezménnyel, jól fizető állással, célirányos állami támogatásokkal és beruházásokkal teszi még gazdagabbá.