Bedurrant a szegedi kampány: Botka László tízezer forintot ad minden nyugdíjasnak és általános iskolásnak

2019. május 1., 19:24

Szerző:

Szeged a szolidaritás városa, mi minden egyes szegedi polgárért kiállunk és felelősséget vállalunk – mondta a város polgármestere május 1-i beszédében - írta a hvg.hu. Szerinte a kormány lemondott a rászorulókról és szinte teljesen kivonult a szociális ellátásból, egyik napról a másikra elvágta a Szegednek juttatott szociális célú támogatásokat, így az elmúlt években a semmiből kellett az ellátást újjáépíteni a városban.

Botka László hosszasan sorolta az eddigi eredményeket, majd bejelentette:

  • minden szegedi nyugdíjas alanyi jogon 10 ezer forintot kap a várostól, kompenzálva az elmaradt nyugdíjemelést,
  • minden szegedi általános iskolás gyerek iskolakezdését 10 ezer forinttal segíti majd az önkormányzat.
  • Az intézkedés összesen 45 ezer helyi családot érint.

Erre, mint mondta, azért van lehetőség, mert Szeged gazdasága jól teljesít, ami a szegediek munkáját dicséri. Tavaly 12 százalékkal nőtt a város gazdasági teljesítménye, ennyivel több iparűzési adó folyt be a kasszába. Megjegyezte azt is, Szeged a saját lábán áll: míg a helyi adókból 15 milliárd forint éves bevételük van, addig a kormánytól mindössze 5 milliárd forintot kap a város.

10:56

A Magyar Közlönyben megjelentek a köztársasági elnök határozatai. Novák Katalin hét magyar állampolgárságot vont vissza, minden esetben Gulyás Gergely miniszter előterjesztései alapján.

09:46

Az előzetes adatok szerint 2023 októberében 7089 gyermek született és 10 706 ember halt meg. 2022 októberéhez képest a születések száma 5,9, a halálozásoké 6,7, a házasságkötéseké pedig 9,6 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás lassult – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

09:46

Aki ingatlan eladásban vagy vételben gondolkodik, pontosan jól tudja, milyen szempontok befolyásolják egy-egy lakás vagy ház értékét. Az ingatlan állapota mellett természetesen annak elhelyezkedése, vagyis az utca is befolyásolja az árat.