BBC: Ez megrázta a Fideszt

A Fideszt megrázta a veszprémi vereség – jelenti a BBC, a brit közszolgálati média, hozzátéve: a kétharmad elvesztésével jól láthatóvá váltak a párton belül azok a repedések, amelyekről Navracsics Tibor a vasárnapi választások előtt beszélt.

2015. február 24., 10:37

Csizmadia Ervin a Méltányosság Politikai Elemző Központtól abban látja a kudarc fő okát, hogy a hatalom egyelőre nem találta meg a civil tiltakozó mozgalmak ellenszerét. Az ilyen csoportok jelenleg kevés kézzel fogható hatást képesek elérni, de a fiatal demokraták a jelek szerint kevésbé magabiztosak, mint idáig bármikor voltak a 2010-es győzelem óta. A legutóbbi csapást az mérte rájuk, hogy Simicska nyíltan szembefordult Orbánnal. Egy felelős pártvezető a fejlemény láttán megjósolta, hogy búcsút mondhatnak a veszprémi mandátumnak.

Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy még korai leírni a Fideszt, de az eredmény az ellenzéknek is feladta a leckét, hiszen Kész Zoltán függetlenként indult. És e pillanatban nincs független párt, amely gyújtópontul szolgálhatna a kormányerővel szemben.

A bírálók szerint a magyar kormány a civilszervezeteket és a demokráciát veszi célba – írja a The Washington Post. A tudósítás felidézi, hogy a rendőrség módszeresen átkutatta az Ökotárs irodáját, miután a szervezet olyan független csoportok számára intézte a norvég kormány támogatását, mint a Transparency International, amely igencsak kritikus a kormánnyal szemben. A hatalom ugyan azt állította, hogy csupán azt vizsgálja, a működés során nem történtek-e pl. pénzügyi visszaélések, Móra Veronika és mások számára azonban a dolognak zaklatásíze volt. Egyben új realitást jelzett egy olyan országban, amely igencsak baljós Európa jövőjét tekintve. Orbán Viktor illiberális demokráciát épít, vegyítve a nacionalista és populista gondolatokat. Az erős államot hirdeti, és az ellenfelek szerint szembeszáll a bíróságok függetlenségével és korlátozza a szabad sajtót.

Hogy lecsap a nonprofit szervezetekre, az csupán a legfrissebb példa erre. Legalább hét NGO-t szemelt ki különleges adóvizsgálatra, tucatnyi másiknál pedig az üzleti könyveket nézte át.

Sok érintett bíráló jelentéseket készített az orbáni Magyarországról, a korrupciótól kezdve az emberi jogokig. Móra Veronika azt mondja: újabb kísérletnek vagyunk szemtanúi a fékek és ellensúlyok lebontására. Egyre kockázatosabb kritizálni a hatalmat, amint azt az Origo.hu volt főszerkesztőjének esete is tanúsítja. Gyurcsány Ferenc úgy látja: ami van, az már nem demokrácia és még nem diktatúra. Sok NGO súlyos kérdéseket vetett fel a kabinet erkölcsei kapcsán. A hatalom dühe a jelek szerint részben abból ered, hogy úgy érzi: a norvég kormány támogatja a hazai elszámoltatást. A budapesti norvég nagykövet ezzel szemben országa nevében úgy értékeli, hogy itt a bíráló hangokat igyekeznek elfojtani. Hivatalos részről azt hangoztatják, hogy a magyar hatóságok csupán teszik a dolgukat, és kitartanak amellett, hogy Orbán Viktor továbbra is hű demokratikus eszméihez. Ugyanakkor a civil csoportok szemében a könyvvizsgálatok a nyomásgyakorlás eszközét testesítik meg, éspedig mindennel szemben, ami ellentétben áll a kormány ideológiájával.