Bárki átugorja Orbán kerítését

Ha Orbán azt mondta, lesz kerítés a hónap végére, akkor lesz is, még ha a célnak egyáltalán nem is felel meg: első körben másfél méteres dróthálósort húznak fel. A Budapest-Szabadka vasútvonal miatt rés is tátong majd a védvonalon.

2015. augusztus 9., 14:09

A kormány által bejelentett háromméteres kerítés helyett egyelőre csak egy másfél méteres dróthálósort húznak fel, hogy teljesíteni tudják Orbán Viktor ígéretét, amely szerint augusztus végére áll az akadálysor a magyar–szerb határon. Mögötte épülhet fel a végleges vasfüggöny, de csak novemberre.

Ezt talán még át is lehet ugrani, így nem sok értelme van – fogalmazott egy, közvetlenül a szerb határ melletti földeken gazdálkodó vállalkozó a Népszabadság helyszínen lévő újságírójának, amikor először látta meg a napokban felhúzott kerítést. A táblák között vezető, a napsütésben már messziről vakítóan csillogó drótkígyó ugyanis két méter magas sincs.

A Budapest-Szabadka vasútvonal miatt rés tátong majd a védvonalon: nem épít kerítést a honvédség a szerb-magyar határt átszelő vonatsínekre – közölte a Belügyminisztérium.

„A Magyar Honvédség vasúti sínpárra – értelemszerűen – nem épít műszaki zárat. A határ zárásának biztosítása ezeken a szakaszokon a rendészeti szervek feladata lesz” – válaszolta a Belügyminisztérium szombaton az Indexnek.

A portál arra volt kíváncsi, milyen megoldással zárják majd le a szerb határt a migránsok elől azon a két helyen, ahol átmegy a vonat. Az IHO hívta fel rá a figyelmet pénteken, hogy Kelebiánál és Röszkénél is kell, hogy rés maradjon a drótkerítésen a vonatok miatt.