Balog szerint álhír, ami a magyar sajtóban az egészségügyről megjelenik

Az oktatás után az egészségügyben nőttek a legnagyobb mértékben a bérek – mondta. Szerinte a gyógyítás legfontosabb elemét, a bizalmat veszik el az állítólagos álhírek.

2017. július 3., 21:54

Szerző:

A Semmelweis-nap alkalmából a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen - amelyen Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkárral elismeréseket adtak át - Balog Zoltán hangsúlyozta, csak az idén 40 milliárd forintot fordítanak a fővárosi egészségügy fejlesztésére. A miniszter az elmúlt hét év eredményeit sorolva hangsúlyozta, hogy 77 kórházat újítottak fel, 23 rendelőintézet épült, illetve 54-et renováltak, és 30 új mentőállomással gazdagodott az ország, miközben 97-et felújítottak. Eközben 516 új mentőautót szereztek be, és 200 járművet még szolgálatba állítanak – tette hozzá.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A politikus emlékeztetett: annak ellenére, hogy amikor átvették a kormányzást, s a gazdaság és az államszervezet legyengült állapotban volt, arról döntöttek, hogy évről évre megünneplik Semmelweis Ignác születésnapján az egészségügyi dolgozókat, akik az ellátórendszer legfőbb elemét jelentik. Az egészségügyben dolgozók tudják a legjobban, hogy a hivatásnál sem nehezebb, sem boldogítóbb nincs – fűzte hozzá. Mint mondta, ezért láttak hozzá az ágazat fejlesztéséhez; azoknak a „médiában gyártott álhíreknek” az ellenére, amelyek éppen a gyógyítás legfontosabb elemét, a bizalmat veszik el. Ennek megfelelően az infrastruktúra fejlesztése mellett hozzákezdtek az ágazatban dolgozók bérfejlesztéséhez is, aminek eredményeként az összes szektor közül az oktatás után az egészségügyben nőttek a legnagyobb mértékben a bérek – fogalmazott. (Az nem világos, hogy ami az álhíreket illeti, Balog esetleg a jászberényi kórház három osztályának az ágyszámcsökkentésére, a soproni kórház éjszakai ügyeletén egyedül hagyott rezidens esetére vagy a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház főbejárata előtt előtt epilepsziás görcsben fetrengő, de húsz percig ellátás nélkül hagyott nő történetére gondol-e. Netán arra, hogy a Jahn Ferencből tömegével mentek át dolgozni az ápolók az IKEA-ba a több fizetésért.)

Miközben 2010-ben bruttó – folytatta a miniszter – 171 ezer forint volt az egészségügyi szakdolgozók átlagbére, addig az idén januárban 271 ezer forint volt, és 2019 novemberére a 2012-es szinthez képest megduplázódik a szakdolgozók átlagkeresete. Ugyanakkor az orvosoknál is 81 százalékos béremeléssel lehet számolni, erre az időszakra - közölte a miniszter. Mindez azt jelenti, hogy a béremelkedés mértéke jelentősen meghaladja a nemzetgazdaság egészében képződő béremelkedés szintjét - hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy a 2005-ben regisztrált 73 évhez képest, 2015-re 75,7 évre emelkedett a születéskor várható élettartam. Úgy fogalmazott, hogy az eddigi eredményekkel nem lehetnek elégedettek, de lehet rájuk építeni. A vidéki kórházak fejlesztése után a budapesti intézmények jönnek, illetve nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a megelőzésre és a szűrésre – mondta.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban 500 milliárd forintnyi uniós forrást sikerült bevonni az ágazat fejlesztésébe, ám a szektor valódi értékét a benne dolgozók jelentik. A Semmelweis-nap számára azt jelenti - mondta -, hogy érdemes bízni azokban a célokban, amelyeket az ember kitűz maga elé, illetve a beteg érdeke a legfontosabb. Megjegyezte azt is, hogy 8 milliárd forintot fordítanak a betegbiztonság erősítésére.

Az ünnepségen Semmelweis-díjat vehetett át Kárpáti Sarolta, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika egyetemi tanára, Moizs Mariann, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója, Pytel József, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika volt igazgatója és Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgató főorvosa, a Magyar Kórházszövetség elnöke.

Továbbá 19 dolgozó részesült Batthyány-Strattmann László-, illetve Pro Sanitate díjban, illetve 24 dolgozó és 11 intézmény kapott miniszteri elismerést.

Semmelweis Ignác születésnapja, július elseje 2011 óta munkaszüneti nap az egészségügyben dolgozóknak.