Megmentette 14 utasát, majd lezuhant és meghalt egy magyar pilóta Németországban

2019. szeptember 14., 15:34

Szerző:

Szerdán F. Ottó, a 31 éves repülővezető-oktató a földbe csapódott gépével Németországban, Berlintől mintegy 70 kilométerre. A férfi ejtőernyősöket szállított, a 14 ember épségben kijutott a repülőgépből, de a pilóta meghalt, miután gépével lezuhant az ugróbázis melletti mezőre – írja a Bors.

F. Ottó aznap egy Cessna 208-as géppel szállt fel, az ejtőernyősöket egy közeli ugróbázisról vitte, ugyanis ejtőernyős-ugrató pilótaként is dolgozott. A géppel valami történhetett, de az ejtőernyősök még időben elhagyták a gépet.

– Biztosak vagyunk benne, hogy az utolsó pillanatig az ernyősök életét védte. Nem kizárt, hogy a baleset előtt már tudta, zuhanni fog, és próbálta a repülőbázistól messzebb, olyan területre manőverezni a Cessnát, ahol nincsenek emberek

– nyilatkozták a Borsnak a kinti kollégái. A férfira tette miatt egyértelműen hősként tekintenek.

Egy barátja elmondása szerint a férfi tíz éve vezetett gépeket, hat éve hivatásos pilóta volt, a Nyíregyházi Főiskolán is ilyen irányban tanult. Folyamatosan képezte magát, és barátja megfogalmazása szerint Ottónak a repülés nem munka, hanem életforma volt, hibátlanul vezetett, nagyon precíz volt.

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Tegnap 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.