Brutális baleset történt reggel Budapesten

Két autó ütközött frontálisan.

2022. május 19., 08:40

Szerző:

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. május 19-én 5 óra 54 perckor a XVI. kerületi Rákosligeti határút és Lokátor utca kereszteződésében két személygépkocsi frontálisan összeütközött – írja a police.hu. Az elsődleges információk alapján két ember megsérült.

A balesetben részes gépjárművek forgalmi akadályt képeznek, ezért a helyszínt a rendőrség teljesen lezárta. Torlódásra lehet számítani.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: 168.hu | Dimény András)

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.