Azt javaslom a baloldalnak...

- Jávor Benedek azt nyilatkozta lapunknak: ha az ellenzéki pártok nem mérik fel a választási eredmény igazi súlyát, akkor a baloldal beszorul egy huszonvalahány százalékos szubkultúrába.

– Az a csendes, de egyre gyorsuló elmúlás lenne. Ezt én nem akarom. Ezért van szükség önkritikára, ami persze nem egyenlő a nyilvános önmarcangolással, hanem annak felismerése, miben tévedtél. Meg kell értenünk, mi okozta a bukást.

– Ön már érti?

– Segíteni szeretném a baloldalt, hogy ezt a kérdést megválaszolja. Tudok néhány okot, de az összeset nyilván nem ismerem. Várom, hogy mások is elmondják, szerintük mi vezetett idáig. Viszonylag gyorsan kell lépni. Fél év múlva már késő lesz.

– Azért fogalmaz óvatosan, mert nem akar ártani a pártjának, vagy mert nem teljesen biztos még az igazában?

– Amit óvatosságnak lát, az a másik iránti tisztelet. De kezdjünk bele: a magyar társadalom elszegényedett, a középosztály lecsúszott. Ezt a folyamatot és az azt kísérő politikai játszmákat a baloldal nem értette meg. Ne tegyünk úgy, mintha meglepődnénk azon, hogy a rendszer kárvallottjai a válság, az elszegényedés, a kilátástalanság, a tömeges kivándorlás idején többnyire a szélsőségeseket választották. Nem a baloldal kínált nekik alternatívát. Ebből az a tanulság, hogy bár igenis kell beszélni a demokráciadeficitről, de akinek már tűzifára sem telik, annak a napi problémák mást jelentenek. Nem lehet az emberi jogokról magyarázni azoknak, akik nem tudják, hogyan vásárolják meg a másnapi betevőt. Nekik segíteni kell, de mintha ez ügyben a baloldal eltévesztette volna az arányt és a mértéket. Az elsők között tiltakoztam a Szabadság térre tervezett emlékmű ellen, ám ezzel Pesterzsébet külső részén, a választókerületemben nem lehetett szavazatokat szerezni.

– Azt állítja, a baloldal többet foglalkozott a demokrácia hiányával, mint a szegényekkel?

– A hangsúly azon van, hogy sokkal kevesebbet foglalkoztunk a rászorulókkal. Amikor már megjelentek az elszegényedésről az első szociológiai tanulmányok, amikor joggal beszélünk a gyermekéhezésről, amikor lassan már nincs olyan család, amelynek legalább egy tagja ne ment volna külföldre, akkor nem lehet kérdés, hogy mi a baloldaliság értelme és lényege a mai Magyarországon!

– Az ellenzéknek mintha mindennél fontosabb lett volna a hatalom visszaszerzése. A választásnak úgy mentek neki, hogy először azon gondolkodtak, milyen szövetséggel váltható le Orbán, s csak később kezdtek alkudozni az ajánlatok tartalmán. Ugyanezt játsszák el most is: először azt dobják be, hogy kell egy közös, akár LMP-s főpolgármester-jelölt, aki le tudja váltani a regnáló városvezetést, aztán a végére talán összeáll valamilyen üzenet is.

– Egyetértek. Azt javaslom a baloldalnak, hagyja el az Orbán-fóbiát, mert az nem vezet eredményre. Ez nem jelenti azt, hogy az elmúlt négy évről megváltozott volna a véleményem, de jobb lenne, ha a saját szervezetünk, struktúránk megújításával, az értelmiség, a párt és a mozgalom közötti kapcsolat újragondolásával foglalkoznánk. Attól nem lesz több támogatónk, ha még ötször elmondjuk, miért nem szeretjük Orbán Viktort. Emellett meg kell értetnünk, hogyan legyünk európaiak, miközben büszke magyaroknak tartjuk magunkat. Nem lehet úgy vitázni a Brüsszel ellen harcoló kormánnyal, hogy a saját érveink helyett a külhoni gondolkodók elemzéseit tekintjük mérvadónak. Becsaptuk magunkat, pedig attól, hogy valaki művelt és külföldi, netán bizottsági elnök is, még nem lesz hitele Magyarországon. Sőt, a Jobbik-hisztériát is fejezzük be! Mire számítottunk? A szegények kire fognak szavazni, a Munkáspártra? Nem lehet huszonöt év után azt gondolni, hogy az MSZP a társadalomban mindig jól beágyazott lesz. Aki csak örökségből akar élni, annak nem lesz jövedelme. Dolgozni kell, politikai munkát végezni. Kiállni a piacra, a térre, a metróaluljáróhoz. Ott nem lakossági fórumon leszel, ahová csak a híveid kaptak meghívót.

(A teljes interjú a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható.)