Nem szólhatnak bele többé a tanárok és a szülők az iskolaigazgatók kinevezésébe, így módosítják a köznevelési törvényt
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta a parlamentnek a köznevelési törvény módosítását. Ez elvenné a véleményezési jogot a tanári közösségektől, diákoktól, szülőktől, nemzetiségi önkormányzatoktól, amelyek eddig hivatalosan is véleményezhették a jelölteket az iskolaigazgatói kinevezésekkor – írja az Index.
Az elmúlt években több olyan botrány is kipattant, amikor két jelölt közül nem az kapta meg az állást, amelyet az iskolai közösség javasolt. Ez történt például Jászárokszálláson, Válon, Miskolcon, Szigetszentmiklóson, Debrecenben is. Több olyan eset előfordult, amikor a végül kinevezett igazgató fideszes kötődésű volt, egyes esetekben a helyi tiltakozások hatására azonban volt, hogy megváltoztatták a központilag meghozott döntést. Ennek viszont most vége a javaslat szerint.
A tervezet alapján ugyanis az állam zárttá és egyszemélyivé teszi az óvoda- és iskolaigazgatói kinevezéseket.
A javaslat felsorolja, hogy akiknek eddig jogukban állt beleszólni az igazgatóválasztásba, azok elvesztik ezt a jogukat. Kikerül ugyanis a törvényből az, hogy az igazgatókat „az e törvényben foglalt szervezetek, közösségek, személyek és a fenntartó véleményének kikérésével” bízza meg a miniszter. Ahogyan az sem szerepel, hogy a nevelőtestület dönt „az intézményvezetői, intézményegység-vezetői pályázathoz készített vezetési programmal összefüggő szakmai vélemény tartalmáról”.

Emellett nem lesz többé nyilvános, hogy az igazgatói pályázathoz mellékelt vezetési programról hogyan vélekedtek, és miként szavaztak az erre jogosultak.
A törvény indoklása mindössze annyit tartalmaz, hogy „az intézményvezetői megbízáshoz kapcsolódó véleményezési jogok törlésére kerül sor”.
A miniszter új jogi lehetőséget is kap az igazgatók kirúgására. Az új törvény tartalmazni fogja, hogy ha az állami iskolákban olyan nevelési-oktatási vagy tájékoztató tevékenység folytatására kerül sor, amely a köznevelési jogszabályok súlyos megsértése révén a gyermek, tanuló Alaptörvényben foglalt jogainak megsértését eredményezheti, akkor – ha más jogi eszköz nem vezetett eredményre –, az oktatásért felelős miniszter az igazgató megbízását vagy ahhoz adott egyetértését egy éven belül visszavonhatja.