Az RSK és az önkormányzat csörtéje
A Roma Sajtóközpont közölte lapunkkal: a VII. kerületi önkormányzat március elsejével kilakoltatja őket Nefelejcs utcai irodájukból. Az RSK szerint az önkormányzat cinikus módon áll a helyzethez és hivatalosan a mai napig nem értesítette őket. Az önkormányzat viszont azt állítja: már 2009 szeptemberében szóltak, hogy ki kell költözniük. Mi történt?
"Sajnálattal kell közöljük, hogy több mint tíz év után, a VII. kerületi önkormányzat március elsejével kilakoltat bennünket Nefelejcs utcai irodánkból" - írta a Roma Sajtóközpont lapunknak címzett közleményében. Az RSK szerint hivatalosan a mai napig nem kaptak értesítést arról, hogy szűk egy hetük maradt a kiköltözésre. Az irodában található még a hazai cigányság történetének egyik legjelentősebb adatbázisa is, benne az Európában is egyedülálló Roma Holokauszt archívummal.
"Mindezt hirtelen, egyetlen fillér nélkül, egy 25 négyzetméteres, majdnem romos lakásba, melyet egy ismerősünk ajánlott fel átmenetileg, hogy dolgozni tudjunk"- írta a közlemény. Tóth Andrea, az RSK igazgatója lapunknak azt mondta: a mai napig nincsenek meg a papírok arról, hogy ők bérelnék az irodát. – Ez egy roma közösségi ház. A hetedik kerülettől kaptuk, magtár volt itt előtte. Ez az az önkormányzat, aminek a fele a fogda melegségét élvezi, különböző esetek miatt - mondta az igazgató, aki elmesélte: Göncz Árpád avatta fel az épületet, amit húsz millió forintért újíttattak fel.
Az igazgató szerint a felújításért cserébe három szervezet - a Romaversitas, a Roma Polgárjogi Alapítvány és az RSK - tíz évig ingyen lakhatott az épületben. Mivel 2000-ben költöztek be, ezért múlt évben a Roma Polgárjogi Alapítvány leült tárgyalni az önkormányzattal, hogy mi legyen az iroda sorsa. Ekkor derült ki, hogy az önkormányzat semmilyen dokumentációval nem rendelkezik arról, hogy ki és milyen címen bérli a házat.
Tisztázatlan jogviszony
– Az önkormányzat azzal érvel, amikor felszólítja a polgárjogi alapítványt, hogy ürítse ki a házat, hogy lejárt a bérleti szerződés és nem akarja meghosszabbítani. Azért vicces, mert nincs ilyen szerződés, nem is volt, ezt az önkormányzat állítja - mondta lapunknak a Roma Sajtóközpont igazgatója. – Ez egy olyan ház, aminek tisztázatlan a jogviszonya, így a benne lévőké is - tette hozzá.
Az önkormányzat viszont nem így látja. Ők is közleményt adtak ki, amiben leszögezik: már a közlés címe „kilakoltatják a Roma Sajtóközpontot” sem felel meg a valóságnak, az Önkormányzat ugyanis a Roma Polgárjogi Alapítványt szólította fel a jogellenes használat megszüntetésére, tehát az épület kiürítésére. Közölték: a „Roma Sajtóközponttal” az Önkormányzat még annyira sem állt jogviszonyban, mint a Roma Polgárjogi Alapítvánnyal, a 2000-ben a 60 nap + 6 hónapra kötött bérleti szerződés 7. pontja kifejezetten kikötötte, hogy a bérlő – a Katolikus Cigány Misszió kivételével – egyéb harmadik személyt a bérleménybe nem fogadhat be.
Ergo, mégis létezett egy szerződés - viszont az is rég lejárt. Tóth Andrea erre azt mondta: "jogi értelemben mi a legjobb esetben is jóhiszemű házfoglalók vagyunk". – Az önkormányzat felelőssége, hogy szerződést kössön - közölte az igazgató, aki szerint nonszensz, hogy egy önkormányzati papír nincs meg az önkormányzatnál. – Az egy dolog, hogy nekünk nincs papírunk, mert nem is vagyunk jogviszonyban. Mindenki nézzen magába, hogy elő tudja-e keresni a tíz évvel ezelőtti gázszámláját - tette hozzá.
Az önkormányzat cáfol: "nem felel meg a valóságnak az az állítás, amely szerint az Önkormányzatnál „csak az előszerződést találták meg”, továbbá az sem, amely szerint „a végleges szerződésben….szerepelnek (t.i. a Roma Sajtóközpont), de azt a hivatalban nem találják”.
Ezzel szemben a tény az - mondja Erzsébetváros önkormányzata –, hogy az előszerződés nem jött létre. A Roma Polgárjogi Alapítvánnyal 2000. július 26-án kötött bérleti szerződés azt írta elő, hogy az épület felújítását követően az Önkormányzat a Roma Polgárjogi Alapítvánnyal további tíz évre köt bérleti szerződést. Szerintük azonban a bérlő a felújítás elvégzését nem jelentette be, a tíz évre szóló határozott idejű szerződés megkötését nem kezdeményezte, e bérleti szerződés megkötésére nem került sor. Így abban a „Roma Sajtóközpont” nem is szerepelhetett - mondja az önkormányzat. "Ugyanez érvényes a Romaversitas nevű szervezetre is. A tíz évre szóló szerződés megkötésének kezdeményezésében történt mulasztását a Roma Polgárjogi Alapítvány írásban elismerte."
Az önkormányzat közleményében elhárítja a felelősséget. "Sajnálatos, hogy a „Roma Sajtóközpont” a kiürítésről csak a múlt hét végén szerzett tudomást, ezért azonban a Roma Polgárjogi Alapítványt terheli a felelősség. Ezt megelőzően 2009. szeptember 16-án Horváth Aladár kuratóriumi elnöknek személyes tárgyalásunkon szóban jeleztük, hogy nem kívánjuk az Alapítvánnyal a rendezetlen használatot folytatni. Az Alapítvány a kiürítésre felszólító levelet még 2009. novemberében átvette. A „Roma Sajtóközpont” befogadásához a bérbeadó nem járult hozzá (nem is kérték), így külön értesítése nem is volt lehetséges" - közölték.
Tóth Andrea azonban a végletekig elszánt: bár költözik, már azt tervezi, hogy perleni fog. – Meg fogom vizsgálni annak a jogi lehetőségét, hogy terheli-e felelősség az önkormányzatot. Énrám úgy tekintenek, mint az egyszeri asszonyra, aki feltörte az ingatlant, 'oszt beköltözött. Engem az rak ki, aki akar, mert nem tudom igazolni, hogy milyen jogviszonyban vagyok itt. De az önkormányzat sem tudja megindokolni, hogy miért nem lehetek itt - mondta az RSK igazgatója.
Az önkormányzat közleményéből kiderül, hogy a továbbiakban szintén közösségi célokra szeretné használni a házat, "és nem mehet el szó nélkül amellett, hogy tulajdonát jogcím nélkül használják. Az Önkormányzat kellő méltányossággal járt el, mert az Alapítványt ez ideig megtűrte az ingatlanban. Az az időtartam is végéhez közeledik, amely lezárultával még bérleti szerződés megléte mellett is jogában állna az Önkormányzatnak úgy dönteni, hogy a továbbiakban az ingatlannal maga rendelkezik." Azt is közölték: készek segítséget nyújtani a civileknek, hogy máshol találjanak maguknak irodát, de eddig ilyen kéréssel nem keresték meg őket.
– Én ezt mérhetetlen cinizmusnak és embertelen eljárásnak tartom, hogy az önkormányzat, ami nem tud papírt produkálni, arra nem veszi a fáradtságot, hogy kiküldjön két embert, akik megnéznék, mi történik a házban. Nagy múltú, nemzetközi intézményeket lakoltatnak ki és ez nem érdekli az önkormányzatot - kommentálta az esetet Tóth Andrea, aki sejtette: a ház több, mint a tízszeresét éri annak, mint amikor felújíttatták és nem véletlen, hogy pont választások előtt van rá szüksége Erzsébetvárosnak.