Az Ön adóforintjaiból is megy a kuruc.info gyűlölködésére?

A Jobbik és a vele szimpatizáló médiumok, valamint a különböző szervezetek jövőbeli viszonyának egyik fontos kérdése lehet, hogy a párt parlamentbe kerülése után támogatja-e majd anyagilag őket. A radikális oldal egyik vezetője szerint erre ugyanis ígéretet tettek, tehát a pártnak „kutya kötelessége” lesz a zsebébe nyúlnia.

2010. május 3., 16:39

Lesz is miből, hiszen az egy százalék feletti eredményt elért pártok között évi 2,5 milliárd forintot, míg alapítványaik között 1,3 milliárdot oszt szét az állam - közölte az ATV hírportálja. Hozzátették: legjobban az új parlamenti pártok járnak. A Jobbik eddig önállóan nem jutott költségvetési forinthoz, a „MIÉP-Jobbik, a harmadik út” nevű formációt támogatta az állam 37 millió forinttal. Így a szélsőséges pártnak saját alapítványa sincs, eddig a szintén közös Magyar Igazságért, a Jobb Magyarországért Alapítvány kasszírozhatott 25 millió forintot. A jövőben viszont 465,6 millió állami forintból gazdálkodhat, és ha létrehoz egy alapítványt, abba 208,8 milliót tol bele a költségvetés.

Véd és támogat

Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke a választások előtt azt mondta, ha a Jobbik bejut a parlamentbe, az „védelmet fog jelenteni mindannyiunkak valamilyen szinten, már önmagában”.

Toroczkai azonban nem csupán védelemre, hanem anyagi támogatásra is számít: A Jobbiknak, ha másképp nem, akkor „forradalmi adó formájában kutya kötelessége” lesz támogatni parlamentbe kerülése után a párthoz köthető intézményeket, melyeket eddig „nulla forintból” építettek fel, és a saját lábukon meg tudtak állni – jelentette ki a tiszteletbeli elnök egy választási fórumon, Tatabányán.

A leghatékonyabb fegyver

A támogatást nyilván örömmel fogadná a Jobbik mögött álló média, többek között a Szentkorona rádió, a kuruc.info, vagy akár a Toroczkai főszerkesztése alatt futó Magyar Jelen nemzeti radikális újság. De jól jönne az anyagi támogatás a Magyar Gárdának, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálatnak, vagy a letartóztatásban levő terrorista-gyanús személyek családjának is.

Toroczkai a Jobbikhoz kötődő hálózat elemeit sorolva megemlítette a különböző fesztiválokat, a nemzeti zenekarokat, hagyományőrző és íjász egyesületeket, a párt mögött álló médiabirodalmat pedig a „leghatékonyabb fegyvernek” nevezete. Bizakodva azt is elmondta, a támogatáshoz a Jobbik vezetőitől minden ígéret megvan, „tehát úgy tűnik, hogy az együttműködés kitűnő és zavartalan”.

Nem hivatalos összhang

Bár hivatalos együttműködés egyik szervezettel sincs, a tavaly nyári, Ópusztaszeren tartott nemzeti radiális találkozón részt vett Vona Gábor is. A Jobbik elnöke akkor úgy fogalmazott: „Össze kell hangolnunk a nemzeti szervezetek munkáját. Egy erős Magyarországot és egy erős nemzetet szeretnénk”.

A Toroczkai által kezdeményezett találkozón jelen volt Budaházy György, Kiss Róbert, a Magyar Gárda országos parancsnoka, de részt vettek a megbeszélésen az Össznemzeti Szurkolói Szövetség, azaz a Fradi, az Újpest és a Diósgyőr szurkolóinak vezetői, Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője, valamint a Romantikus Erőszak nevű együttes frontembere, Sziva Balázs is.

Lesz támogatás, de kérdés, hogy mire

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője az ATV-nek azt mondta, biztosan támogatni fognak kulturális és hagyományőrző tevékenységeket, de hogy pontosan melyiket és milyen mértékben, még nem tisztázott. Amire viszont szinte biztos, hogy pénzt szánnak, az a párt programjában is szereplő Őstörténeti Múzeum létrehozása.