Az MSZP leléptette Gyurcsányt
A levél tartalmát ismertető Vadai Ágnes emlékeztetett, hogy pártjuk elnöke a múlt héten felhívta a miniszterelnök-jelöltet, aki akkor elutasította a tárgyalásokat, ehelyett azt kérte, hogy Gyurcsány írjon inkább egy levelet.
A DK alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy pártja az együttműködésben látja a kormány leváltásának lehetőségét, ehhez viszont párbeszédre és tárgyalásokra van szükség. A független képviselő hozzátette, hogy Botka korábban megfogalmazott feltételeit eddig egyetlen demokratikus ellenzéki párt sem fogadta el, sőt a DK az egyetlen olyan párt, amelyik egyáltalán hajlandó lenne tárgyalni az MSZP-vel. A kormányváltásnak sokféle útja van, de a DK nem hisz abban, hogy kizárólag Botka „ultimátumának” elfogadása lenne az egyetlen megoldás – jelentette ki Vadai. A nyílt levelet Molnár Gyulának, a szocialisták elnökének, Hiller Istvánnak, az MSZP választmányi elnökének és Tóth Bertalan frakcióvezetőnek is elküldték.
Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő szerdai, más témában tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: az MSZP ellenfele Orbán Viktor, a levelezésből viszont úgy tűnik, mintha Gyurcsány Ferencnek Botka László lenne az ellenfele. „Mi ezzel nem kívánunk foglalkozni. Leveleinek, üzeneteinek, bármilyen más politikai ármánykodásának nyitottunk egy fiókot, ott fogjuk őket gyűjteni a következő időszakban” – jelentette ki. Hangsúlyozta: Gyurcsány nem megoldás, személyével többséget szerezni, választást nyerni, a további „fideszes lopásokat és országrontást” megakadályozni nem lehetséges. Leszögezte: az MSZP elfogadta Botka feltételét, hogy a 2010 előtti politika szimbolikus vezetőit nem kívánja szerepeltetni a listáján, nem tolja a politika élvonalába, és azt üzeni a választópolgároknak, hogy az MSZP valóban új politikát és új irányt képvisel. Ez a szövetségesekre is igaz, márpedig Gyurcsány egy személyben szimbolizálja mindazt, ami a baloldal 2010-es kétharmados vereségéhez vezetett – tette hozzá.
Megjegyezte: Gyurcsánynak először tisztáznia kellene legutóbbi akcióját, amivel az ellenzéket és az oknyomozó újságírást is lehetetlen helyzetbe hozva Orbán-ellenes vádakkal hazardírozott, majd kiderült, hogy bizonyítékai nincsenek, és talán őt is megvezették. Ilyen vezetőre nincs szüksége az országnak – mondta Harangozó Tamás.