Az Index belelátta a könnyeket Szili szemébe
Valótlannak és dehonesztálónak minősíti az Országgyűlés sajtószolgálata azt a hétfőn megjelent Indexes újságcikket, mely szerint Szili Katalin „sírva kérlelte” a házbiztosság tagjait, hogy ne támogassák az ellenzék Kínát elítélő javaslatát.
A sajtószolgálat közleményben cáfolta a cikk szerzőjének állításait: mint írják, az Országgyűlés elnöke minden érzelemtől mentesen kérte a frakciók képviselőit annak megfontolására, hogy a határozati javaslat napirendre kerüljön 2008. május 19-én – kérését pedig nem a diplomáciai útjának meghiúsulásától való félelem motiválta, hiszen házelnökként tárgyalni, és nem magánjellegű célból utazik Kínába. A szolgálat valótlannak nevezi az indexes újságíró azon megjegyzését is, miszerint Szili kikapcsoltatta volna a képviselők mobiljait és a jegyzőkönyvvezetésre szolgáló magnót – az elkövetett hibákért pedig helyreigazítást kér az internetes portáltól.
A sajtószolgálat leveléhez az öt parlamenti párt frakcióvezető-helyettesei is csatlakoztak, akik közös nyilatkozatban ítélték el a Szili Katalinra vonatkozó „A minden alapot nélkülöző, felháborító, hazug és elfogadhatatlan híreszteléseket”.