Az első törvényjavaslatokról tárgyalt a Fidesz elnöksége
A Fidesz elnöksége arról tárgyalt, hogy mely törvényjavaslatokat tudják a lehető leghamarabb benyújtani az Országgyűlésnek – közölte Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője. Ezek között van például a családi pótlék kifizetésének iskoláztatáshoz való kötése, a "három csapás" törvénye, a közfeladatot ellátó személyekkel – például tanárokkal – szemben elkövetett erőszakos bűncselekmények jelenleginél szigorúbb szankcionálása, a kisebb parlamentre vonatkozó javaslatok, az alkalmi munkavállalást ellehetetlenítő jogszabályok eltörlése, valamint az egyházi iskolák hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése – ismertette.
"Igyekszünk a lehető leghamarabb benyújtani ezeket a törvényjavaslatokat" - mondta Szijjártó Péter.
A stábfőnök beszámolt arról is: nem szeretnék növelni a parlamenti bizottságok számát.
Az MTI azon kérdésére, hogy mit kell érteni Orbán Viktor azon korábbi kijelentése alatt, miszerint a leendő parlamenti ellenzéknek elegáns alkotmányjogi elbánásban lesz része, Szijjártó Péter úgy válaszolt: mindenben az alkotmányos előírások alapján eljárva, a parlamenti mandátumaránynak megfelelő módon illetik meg az ellenzéket a demokrácia adta jogosultságok.