Az egyetem rektora az egyik gyanúsított?
Nem csak a Nemzetvédelmi Egyetemen tartottak házkutatást, és egy embert őrizetbe is vettek a befolyással üzérkedés bűntette miatt indult eljárásban - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda.
A hivatalos közlemény szerint két embert hallgattak ki gyanúsítottként, egy harmadiknál pedig még tart a házkutatás. Átkutatták az egyetem rektori hivatalát is, de a közlemény hangsúlyozza: arra semmi nem utal, hogy a nemzetvédelmi egyetem és a Honvédelmi Minisztérium érintett lenne az ügyben – írta az
MR1-Kossuth Rádió.A Nemzeti Nyomozó Iroda további információt nem közölt a nyomozásról, ugyanakkor a hirado.hu úgy tudja: az egyik gyanúsított az egyetem rektora. A portál értesülése szerint a rektor egy kitalált történettel próbált meg rávenni egy nemzetközi csomagküldő céget arra, hogy az általa javasolt biztonsági szolgálattal kössön szerződést.