Autós üldözés után a Külügy előtt tört össze a fekete Mercedes

2015. június 8., 08:38

A Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei hajnalban megkülönböztető hang- és fényjelzés használatával próbáltak intézkedni a II. kerületi Árpád fejedelem útján közlekedő kocsi vezetőjével szemben. A sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, menekülni kezdett, a rendőrök pedig követték.

Az autó a Bem József téren egy villanyoszlopnak ütközött, a benne ülő két ember elfutott a helyszínről. Három órával később a helyszín közelében elfogták az egyébként körözés alatt álló autó vezetőjét.

Az autóban közbiztonságra veszélyes eszközöket, valamint három gáz-riasztó és egy gumilövedékes fegyvert találtak lőszerekkel.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.