Atomvonat Magyarországon: "alkalmas atomfegyver készítésére"

A Greenpeace tudomása szerint a szombaton az országon áthaladt atomvonat nem atomerőművek kiégett fűtőelemeit vitte a „szokásos” módon, hanem kutatólaborok által termelt uránt szállított. Ezt a magasabb dúsítású uránt azért szállítottak ilyen kiemelt biztonsági intézkedésekkel, mivel alkalmas atomfegyver készítésére – szemben az általában szállított kiégett fűtőelemekkel.

2010. november 22., 13:20

A Greenpeace egyet ért azzal, hogy a terrorcsoportok érdeklődését felkeltő, még a szokásosnál is nagyobb veszélyt jelentő szállítmányt a nyilvánosság minimálisra való szűkítésével intézték. Ha feltételezésünk helyes, akkor a szállítás célja a terrorveszély csökkentése volt. A Greenpeace támogatja, hogy a magas dúsítású uránt a nagy biztonsági kockázatot jelentő egyetemekről, kutatóintézetekről jobban őrzött tározókban gyűjtsék össze, ezért az ilyen szállítmányok útját semmilyen módon nem fogja akadályozni, nehezíteni.

A Greenpeace ma levélben fordul Pintér Sándorhoz az ügy tisztázása végett - közölte a 168 Óra online-nal a civil szervezet.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.