Közel négy kiló aranyat küldött valaki a Magyar Vöröskeresztnek

Az adományt még 2019-ben kapta a Vöröskereszt, de csak most vehették át.

2023. augusztus 26., 15:05

Szerző:

Megkapta a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) azt a csomagot, amelyet még 2019-ben találtak egy vonaton a szervezetnek címezve, és amely több mint 3,7 kilogramm összsúlyú, 120 aranyrudat tartalmazott.

2019 októberében a St. Gallenből Luzernbe tartó vonat egyik kocsijában a kalauz egy fehér csomagot talált, amelynek címzettje az ICRC volt. A csomagban 3,732 kilogramm össztömegű, 120 darab aranyrúd volt, amelyeket egyedi jellel és sorszámmal jelöltek meg - írta friss közleményében az luzerni ügyészség.

A közlemény szerint az alapos vizsgálat ellenére „az aranyrudak tulajdonosát nem sikerült azonosítani”, és „még a kantoni újságban megjelent hirdetés sem segített megtalálni a tulajdonost”. A nyomozók nem találtak arra utaló jelet sem, hogy a csomag tartalma „egy esetleges vagyon elleni bűncselekményhez kapcsolódna".

„Így a luzerni ügyészség abból indul ki, hogy nem történt bűncselekmény. Az ügy lezárult” - áll a közleményben.

Mivel az arany az ICRC-nek címzett csomagban volt, „feltehető, hogy az ismeretlen tulajdonos az aranyat ennek a szervezetnek akarta átadni, így az az ICRC-hez került mint eredeti címzetthez”.

Az RTS svájci műsorszolgáltató szombati beszámolója szerint a genfi székhelyű ICRC köszönetét fejezte ki „e nagylelkű hozzájárulásért” a szervezet tevékenységéhez, egyúttal megjegyezve, hogy adományok esetében „inkább a klasszikusabb módszereket részesíti előnyben”. A Vöröskereszt hozzátette: az adomány hozzájárul az ICRC tevékenységéhez világszerte abban, hogy segítsen a háborúk és erőszak áldozatain.

Az 1866-ban alapított ICRC finanszírozási gondokkal küzd, a szervezet genfi központja májusban azt közölte, hogy mintegy 1800 alkalmazottjától kénytelen megválni, 350 irodájából pedig 26-ot bezár.

(Kiemelt kép: Illusztráció. Egy gép a legmagasabb, 99,99 százalékos tisztaságú aranyrúdra gravírozza az információkat a Gulidov Krasznojarszkban. Fotó: Ilya Naymushin / Sputnik / Sputnik via AFP)

Az természetes, ha az energiaszintünk fenntartása érdekében időnként jelez a testünk, hogy ideje pótolnunk az elégetett energiát. Ám ha a farkasétvágy sokszor eluralkodik rajtunk, az több állapot és betegség tünete is lehet.