Ami a képernyőn látható – és ami mögötte van: Tudjuk-e, hogy az illető színészek miképpen kezdték a pályájukat, mit játszottak korábban, és hogyan jutottak el a szappanoperáig?
Nem tudom, ki hogy van vele, de én, ha régebbi magyar filmet nézek, mindig élvezettel böngészem a stáblistát. A szocialista rendszerben a nagyszerű színészek neve mellé még azt is odaírták, kinek milyen díja van. Egy-egy alkotásban csak úgy versengtek egymással a Kossuth-díjasok – némelyikük kétszeres(!) –, s meglepődve láthatjuk, hogy a később nagyon elismert szereplő a forgatás idején még „csak” kiváló vagy érdemes művész volt, netán még az sem. De hasonlóképpen érdekes a többiek listája is. Ismert nevek sorakoznak, például mint dramaturgok, s későbbi remek rendezők pallérozódtak híres elődeik mellett mint segéd- és alrendezők. Szerencsére ezek a stáblisták jól olvashatók, néha még rajzokkal is illusztrálták őket, tehát szerves részei a műveknek, ahogy az el is várható tőlük.
Kordokumentumoknak is nevezhetjük őket, hiszen képet adnak azokról az évekről, amikor készültek. Vagy egyszerűen csak érdekesek. Mint némely amerikai filmeknél, amelyekben a stáblista szerepet kap magában a történetben is. Csak egy jellegzetes példát említek ezekből. Az ABBA együttes világslágereire épülő Mamma Mia című film – naná, happy enddel – egyszerre csak véget ér. Hihetné a néző. De a stáblistával elkezdődik egy újabb, az addiginál persze rövidebb, de nagyon jellegzetes másik film. Amelyben nemcsak a szereplőkkel, meg az alkotókkal ismerkedhetünk meg, hanem visszaidézhetjük az unalomig ismert, mégis megunhatatlan dalokat is, amolyan ráadásként. Mintha a színházban ülő közönség egy jól megkomponált tapsrendet látna. Lám, így is lehet.
Napjaink tévés sorozatainak, önálló műsorainak vagy filmjeinek is néznénk a stáblistáját. Nézhetjük is. Olyan sebességgel „húzzák el”, és olyan betűméretben teszik ki, hogy ember azt el nem olvassa. Nyilván nem is ebből a célból készülnek. Mint szükséges – és nyilván fölösleges – rosszat tartják számon, ami ugyan kötelező, de csak rabolja a drága időt a további műsorok, elsősorban a reklámok és hirdetések elől. A nem saját filmek végéről meg le is vágják, kitesznek egy inzertet a főszereplők nevével, de azt is csak olyan minimális ideig, ameddig muszáj. Akit bármelyik program szereplőinek vagy készítőinek a neve érdekel, keressen rá az interneten. Ha meg valamiért nem csüng a világhálón, akkor ne is akarja megtudni, kit láthat a programban, azt meg különösen ne, kinek köszönheti, hogy jól avagy rosszul szórakozott.
A stáblista helyét – úgy, ahogy – a bulvársajtó vette át.
Akiből az alkotók közül celebet lehet csinálni, mert történt vele valami, netán csinos, esetleg valami másért érdekes, az szerepelhet a hasábokon, a többiek meg burkolózzanak az ismeretlenség homályába. Így aztán az olvasó gyakran rácsodálkozhat, jé, ezt az embert nem is úgy hívják, mint a filmben, van neki rendes polgári neve, meg saját élettörténete. Aki pedig nem akar – vagy nem tud – celebbé válni, az ne is akarjon neves művésszé lenni, legyen egyébként akármilyen tehetséges.
Tehetnénk mondjuk egy próbát a kedves olvasókkal, legalábbis azokkal, akik viszonylag rendszeresen nézik az RTL Klub immár több mint húsz éve menő sorozatát. Igen, a Barátok köztről van szó, amely a héten már a 9900. részéhez érkezett. De vajon hány színész valódi nevét ismerik a naponta feltűnő szereplők közül? És tudják-e, hogy az illetők amúgy miképpen kezdték a pályájukat, mit játszottak korábban, és hogyan jutottak el a szappanoperáig? Egyáltalán: milyen művészek?
Mindez arról a figuráról és a megszemélyesítőjéről jutott eszünkbe, aki immár nyolc éve rendszeres résztvevője a sorozatnak. Hatvanéves volt, amikor bekerült. Az elődje ugyanis hosszú évek után kiszállt a verkliből, azóta már csak néha kísérti a szereplőket (az írók jóvoltából szó szerint egyébként). Ha viszont a mindent tudó, minden lében kanál, a nadrágot (is) viselő Magdi anyus (Fodor Zsóka) távozott, kellett helyette egy nem ugyanolyan, de hasonló. Így került bele a történetbe Bözsi néni, aki szintén mindent mindenkinél jobban tud, mindig igaza van, kordában tudja tartani a férjét (Vili bácsit, azaz Várkonyi Andrást), megvan a magához való esze és a természetes bölcsessége. Szilágyi Zsuzsa, aki rengeteg színpadi szerepet alakított már addig, látható volt filmekben is, de nagyon sokan nem ismerték, pontosan hozta a figurát. Betöltötte azt a szerepet, amit szántak neki.
De aztán az írók beletettek egy újabb csavart a történetbe. Bözsi mamának a gyakran álnok, a saját cégének tűzön-vízen át mindent megszerző Klaudiát kellett helyettesítenie. A két nő – hogy stílusosak maradjunk – tűz és víz. Ezt néhány korábbi találkozójukon szemléltették is, mintegy előkészítve a nagy poént. És akkor következtek Szilágyi Zsuzsa nagyjelenetei. Amelyekben úgy maradt Bözsi mama, hogy közben nagyon finoman parodizálta Ábrahám Editet (Klaudiát), és ráadásul nagymamás nőiességével – és rétesével – levett a lábáról egy nagytőkést. Akivel mellesleg oroszul tudott beszélgetni. A művész visszatérhetetlen, nagy perceit láthattuk. Szem nem maradt szárazon, természetesen a röhögéstől, amivel a legegyszerűbb módszerekkel tündökölt egyszerre három alakban a színésznő. Azóta persze visszatért az eredeti figurához, de már tudjuk: Szilágyi Zsuzsa – és nem Bözsi – bármikor képes hasonlóan fenomenális alakításra, s így újabb meglepetésekre.
Érdemes megemlékezni a Barátok közt még egy szereplőjéről, akit nem is olyan régen láthatunk. Alig kevesebb, mint egy éve csöppent a sorozatba egy tinédzser. Nem volt könnyű dolga, amikor átvette Illés Máté szerepét. Addig egy helyes kisfiú – Puha Kristófnak hívták – játszotta az egyik főszereplő, Juli legkisebb fiát. Amikor azonban az alkotók úgy látták jónak, hogy már inkább kamaszodnia kellene neki, akkor lecserélték. Így került a filmbe Kiss Lénárd. Akinek az utóbbi hetekben azzal kell megküzdenie, hogy egy rosszul artikuláló kamaszt állítson elénk – amúgy érthetően. Ráadásul a szerepe szerint kissé személyiségzavaros, nincs kibékülve a világgal, még gyerekes, aki mindjárt szerelmes lesz egy olyan felnőttbe, akibe nem ajánlatos, viszont nem veszi észre a korban hozzáillő kislány közeledését. Úgy kellene szimpatikusnak lennie, hogy közben ellenszenves is. És az eddig ismeretlen, a színészettel nyilván még csak ismerkedő Kiss Lénárd tökéletesen hozza a figurát. Felnőttek is megirigyelhetik, amint több húron játszik (és nem pendül), pontosan meg tudja jeleníteni ezt az érzelmi és lélektani sokszínűséget. A Barátok közt műhelye mindig is „kitermelt” ilyen tehetséges fiatalokat, akik aztán többnyire máshol kamatoztatták, amit a sorozatban elsajátítottak. Kíváncsiak vagyunk, ez a fiú meddig és hogyan hozhatja ezt a figurát.
Már csak Szilágyi Zsuzsa, meg Kiss Lénárd, valamint a többi nagyszerű szereplő miatt is érdemes lenne olvasható stáblistákat készíteni. És nagy betűkkel kiírni rájuk az arra érdemes színészek, valamint alkotók nevét. Attól tartunk azonban, ez hiú ábránd.
Sok-sok év múlva majd hiányoznak ezek az olvasható felsorolások. A jelenlegi korszak dokumentumai.
