Alapítványt hozott létre Bajnai Gordon

Várhatóan a jövő év második negyedévében kezdi meg tevékenységét az az alapítvány, amelyet Haza és Haladás elnevezéssel Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök hozott létre azzal a céllal, hogy támogassa a közjóra törekvő haladó kormányzás felelős és szakszerű gyakorlatát - közölte a kuratórium elnöke az MTI-vel szerdán. Hegedüs Dóra, a volt kormányfő korábbi kabinetfőnökének tájékoztatása szerint az alapítvány e célját elsősorban átfogó közpolitikai koncepciók kialakítása és nyilvános bemutatása révén kívánja elérni. A kuratórium elnöke Hegedüs Dóra, tagjai Szigetvári Viktor és Tordai Csaba. A felügyelőbizottság elnöke Oszkó Péter, tagjai Balázs Péter és Mester Zoltán.

2010. december 22., 19:06

A volt kabinetfőnök közleményében hangsúlyozta: a Haza és Haladás Alapítvány nem valamely politikai erő mellett működő háttérintézmény, hanem a hatalom mindenkori gyakorlóira akar hatni, a mindenkori kormányzat munkáját szeretné jobbítani.

Hozzátette: az alapítvány mindazok felé nyitott értékközösséget teremt, akik elfogadják, hogy a hazaszeret és a modern Európához való felzárkózás ügye nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő fogalmak.

Hegedüs Dóra kitért arra: az alapítvány munkája során közpolitikai alternatívákat kíván megfogalmazni, átfogó stratégiai javaslatokat, megvalósíthatósági tanulmányokat készít, melyeket konferenciák, tanulmányok és szakmai-közéleti vitafórumok segítségével mutat be. "Megtanulva a világtól, ami működik, és elkerülve, ami máshol kudarcot vallott - de mindig a magyar sajátosságokra alapozva" - fűzte hozzá.