Akkora az orvoshiány, hogy bezárják nyárra a Nyírő fél belgyógyászatát
A súlyos orvoshiány miatt a Nyírő Gyula Kórház kénytelen a nyárra bezárni a belgyógyászati osztálya felét, az ellátáshoz a Honvédkórháztól kap segítséget az intézmény – írta kórházi forrásokra hivtkozva a Magyar Nemzet. De maga a kórház is arról tájékoztatja a betegeket honlapján, hogy június 1. és augusztus 31. között a belgyógyászati osztály közel felén szünetel az ellátás, 67 ágyból így 32 lesz elérhetetlen. A 1131, 1133, 1134 és 1135 irányítószámú körzetekben lakó betegeknek ez idő alatt a Honvédkórházba kell menniük.
Egy orvos arról számolt be a lapnak: ő nemrégiben mondott fel a kórházban, és a közelmúltban több másik kollégája is így tett. Távozásának oka, hogy jobb ajánlatot kapott, és a kórházban az egyébként régóta fennálló súlyos orvoshiány miatt nagy a terhelés a rezidenseken és a szakorvosokon is. Ráadásul mivel az intézmény országos pszichiátriai és addiktológiai intézet is, a belgyógyászaton is sok az átvett pszichiátriai beteg, ami nem túl vonzó a belgyógyásznak készülő rezidenseknek. Ők ugyanis szeretnének minél többet tanulni, többféle esetet látni. A lap forrása szerint nővérekből is nagy a hiány (ahogy egyébként az egészségügyi intézményben).
Azt nem tudni, hogy az ellátást részben átvevő Honvédkórházban a megnövekedett betegszám mekkora pluszterhelést jelent majd az ottani orvosoknak és nővéreknek.
Hegedűs Zsolt, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alelnöke szerint eddig sem volt példa nélküli, hogy a kórházak átcsábították magukhoz az orvosokat, nővéreket, és így az az intézmény, amelyik színvonalban és fizetésben nem tud elég versenyképes lenni, egyre nehezebb helyzetbe kerül. Jelenleg ennek is a betegek a legnagyobb vesztesei.