Agyonadóztatásban az élen járunk
Bár a legújabb adók csak a héten lépnek majd életbe, Orbán Viktor máris tovább ment, és – vélhetően a jobban teljesítünk! szlogen alátámasztására – még újabb adófajta bevezetése mellett tört lándzsát. Ebben alighanem a tökéletességre való törekvés vezette, mert mint mondta, ezzel a miénk lesz Európa legeslegjobb adórendszere, mindannyiunk nagy örömére.
Vajon hányan emlékeznek még arra, hogy a választások előtt a Fidesz egyik fő ígérete az egyszeri, általános és nagyarányú adócsökkentés volt. A kicsit is reálisan gondolkodó és az ország helyzetét legalább felületesen ismerő választók számára világos volt, hogy ez megvalósíthatatlan, mert a válság miatt szétzilált és Bajnaiék által éppen csak összefoltozott költségvetésből erre belátható időn belül nincs lehetőség. Arra azonban a legpesszimistábbak sem gondoltak, hogy Orbánék nem csupán a meglévő közterhek nagy részét emelik majd, hanem tucatnyi új adófajtát is kitalálnak.
Az adócsökkentés aztán mindössze két lényeges elemre és néhány lényegtelen dologra szűkült, az előbbieket a szakértők óriási hibának, az utóbbiakat pedig inkább marhaságnak minősítik. A hiba kategóriából az SZJA felső kulcsának megszüntetése volt a legsúlyosabb, mert 500 milliárddal csökkentette a büdzsé bevételeit akkor, amikor minden forintra szükség volt, az adózók kevesebb mint negyedének adva ajándékot a többiek rovására. Ahogy azt a közgazdászok előre megmondták, a leggazdagabbak jövedelmének emelése nem növelte a fogyasztást, sőt: a bevételkiesés pótlására bevezetett és a társadalom többségét jobban sújtó megszorítások éppen ellenkező hatást eredményeztek.
Nem volt okosabb lépés a társasági adó csökkentése sem az 500 milliónál nagyobb nyereségű vállalatoknál, termelésük ettől nem nőtt, nem ruháztak be többet, nem foglalkoztattak több embert, sőt mindennek pont az ellenkezője történt. A többi apró tehercsökkentési intézkedést jellemzi, hogy a legfontosabbként közülük a Fidesz kommunikációja is a házi pálinkafőzés adómentesítését emelte ki, ami nem csupán magát a lépést minősíti, de Orbánéknak az emberek szellemi képességéről alkotott véleményét is. Mindezt megtetézték az egykulcsos adórendszer hatalmas előnyeinek hangoztatásával, figyelmen kívül hagyva azt az apróságot, hogy a rendszer valójában nem egykulcsos, és nem előnyös sem az ország, sem az adófizetők döntő többsége számára.
Ahol tehát csökkentett a Fidesz, ott nem kellett volna, ahol pedig alacsonyabb terhekre lett volna szükség, inkább emelt. Az intézkedéseket a költségvetés pillanatnyi helyzete indokolta, és egy szűk, módosabb réteg kedvezményezési szándékán kívül nyoma nem volt semmilyen átgondolt koncepciónak, sőt mintha egyenesen a kormány által megfogalmazott fő célok ellen igyekeztek volna fellépni. A Fidesz legfőbb jelszava a foglalkoztatottság növelése és ezzel összefüggésben a gazdasági növekedés gyorsítása volt. Emlékezzünk: egymillió új munkahelyet ígértek, és Matolcsy miniszter 2010 őszi prognózisában 2011-re 2,5, 2012-re 3-4, 2013-ra pedig már 5 százalékos növekedés szerepelt.
Ezt főként a belső fogyasztás ösztönzésével, valamint a vállalatok gazdálkodási feltételeinek javításával kívánták elérni. Mivel a magyar GDP kétharmada a kivitelben realizálódik, eleve irreális elvárás volt, hogy a hazai fogyasztás legyen a húzóerő, de Orbánék tettek róla, hogy inkább visszahúzó legyen. A saját maguk által ütött költségvetési lyukat a fetisizált 3 százalékos hiánycél tartása érdekében növekvő adóbevétellel próbálták betömni, amely jelentős részben a fogyasztást terhelte: emelték az ÁFÁ-t, a jövedéki adókat, bevezették a chipsadót stb. A keresletet tovább csökkentette a minimálbér adókötelessé tétele, ami hozzájárult a reáljövedelmek visszaeséséhez. Mindez együttesen törvényszerűen visszafogta a lakossági fogyasztást, ami önmagában is fékezőleg hatott a gazdaságra.
De Orbánéknak ez nem volt elég. A legnagyobb kreativitást a vállalati szféra megsarcolásában mutatták, új adók egész sorával sújtották a húzóágazatokat, arra a demagóg hazugságra építve, hogy nincsenek megszorítások és fizessenek a cégek, ne a lakosság. Jöttek így a különadók, a bankadó, az energetikai, kereskedelmi, távközlési és közterület-használati ágazati adók, melyek egyenes és előre kiszámítható következménye a teljesítmények csökkenése, költségmegtakarítás és a beruházások katasztrofális zuhanása lett. Az eredmény nem maradt el: hazánk ismét recesszióba esett, egyre jobban leszakadt az unió átlagától és a térség országaitól.
A tucatnyi új adó mellett a cégek helyzetét a régi terhek drasztikus emelkedése is rontotta: a munkahely-teremtési frázisok nagy dicsőségére nőttek a munkát terhelő járulékok, a minimálbér drasztikus emelése pedig sokakra óriási csapással volt: miközben az alapjuttatás nettó összege az elmúlt három évben reálértéken 5-6 százalékkal csökkent, az adóterhe több mint kétszeresére nőtt! Nem véletlen, hogy két év óta csúcstartók vagyunk az EU-ban a megszűnő és felszámolt cégek számában. Kell-e csodálkoznunk ezek után, hogy a tényleges hazai munkaviszonyban dolgozók száma esett, miközben többszörösére növekedett a külföldön megélhetést keresők száma?
A baj tehát nem csupán az, hogy az önagyonadóztatásban valóban az élen járunk, hanem a Fidesz-féle adórendszer pontosan a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság ellen hat, növeli a társadalmi különbségeket, ráadásul állandóan és kiszámíthatatlanul változik. Ennek példájaként a már említetteken túl sorolhatnánk a biztosítási és telefonadót, a tranzakciós illetéket vagy a most életbe lépő EHO-t a kamatjövedelmekre, de felesleges, mert mire a végére érünk, már vár ránk az újabb ötlet, lásd a luxusadót. Örömmel tölthet el persze minket, hogy határtalan türelmünk és áldozatkészségünk nem hiábavaló: ismét győzünk, megint kiderül, hogy mi vagyunk a csúcs, már csupán egy utolsó lépés, és miénk lesz a legjobb adórendszer egész Európában.
