A volt újbudai SZDSZ-es "hátba szúrta" Molnár Gyulát

Választásokkal oldaná fel a patthelyzetet Újbudán az SZDSZ-ből kilépett Hajdú László.

2008. május 20., 08:48

Időközi önkormányzati választásokkal oldaná fel a patthelyzetet Újbudán az SZDSZ-ből kilépett képviselő, aki miatt több mint egy hónapja nincs meg a többsége az MSZP-SZDSZ-MDF koalíciónak.

Hajdú László (független) hosszú hallgatás után az Újbuda televíziónak nyilatkozott az ügyben. A XI. kerületi önkormányzat honlapjára is feltett interjúban a képviselő Molnár Gyula (MSZP) polgármestert tette felelőssé a helyzetért - írja az MTI.

A Gazdagréten "egyéniben" mandátumot szerzett politikus azt közölte, álláspontja szerint az lenne a helyes út, ha a polgármester javaslatot tenne a testület feloszlatására. A testület az elmúlt hónapban háromszor ült össze, ám miután az ellenzék nem szavazta meg a napirendet, az ülést határozatképtelenség miatt mindig el kellett halasztani.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.