A vérmuszlimmá avatott Vona Gábor a Fidesz új kampány-csodafegyvere
A korábbi bejelentésnek megfelelően csütörtökön megjelenik az utcákon a Fidesz plakátja, amelyen Soros György és „a kerítésbontó ellenzék" látható – közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
Mint írta, ezzel egyidejűleg telefonos tájékoztató akciót is indítanak, amelyben tájékoztatják a választópolgárokat Vona Gábor „elhíresült Allahos nyilatkozatáról".
Hidvéghi Balázs kedden mutatta be a Fidesz új plakátját. Akkor azt mondta: az Együtt bontanák le a határzárat feliratú plakát közepén Soros György látható, aki legutóbb Davosból „üzent hadat" Magyarországnak, „bejelentette, hogy részt fog venni a magyar választási kampányban". Hozzátette: Soros célja évi egymillió bevándorló betelepítése Afrikából és a Közel-Keletről, a határzár lebontása és az, hogy Magyarország is bevándorlóország legyen.
Ebben szövetségesei a magyarságra ugyancsak konstans veszélyt jelentő magyar ellenzéki pártok vezetői, ők láthatók még a plakáton – mondta – írja az MTI.

Valljuk be, ez finoman fogalmazva is elég szánalmas.
Mint ismert, Vona úgynevezett „Allahos nyilatkozatával" az a baj, hogy a Jobbik római katolikus elnöke – amint azt már megmagyarázta – a magyarok istene mellett tett hitet, ámde török közegben, tehát törökül, amely nyelven az Allah pont ugyanúgy az Istent jelöli, mint az angol God, avagy a német Gott kifejezés.
Soros és az ellenzék kerítésvágása is elég meredek üzenet, tekintve, a multimilliárdos, és a plakáton ábrázolt politikusok mindegyike elmondta már: nem nyúlna a határzárhoz.
Az igazsághoz tartozik, hogy – miként arra a hvg.hu is felhívja a figyelmet – ha az ismert politikusok közül valaki itt egyáltalán hitet tett Allah mellett, az leginkább maga Orbán Viktor, aki 2015-ben ekképp nyilatkozott a témában:
„Európában ma nagyon sok helyen az iszlámtól félnek, sőt van, ahol ellenségnek is tekintik. Magyarország nem ilyen ország.
Magyarország az iszlámot az emberiség egyik nagy szellemi és lelki alkotásának tekinti,
amely sok százmillió embert segít hozzá, hogy az emberi élet létezésének magasabb értelméhez eljuthasson. Ezért mi az iszlámról is a tisztelet hangján beszélünk (...)"