A válságadó is emeli a gázárat

Legfeljebb csak a fanatikus hívőket lephette meg nagyon, hogy újabb ígéretétől táncol vissza a Fidesz. Még a tavaszi kampányának egyik fő eleme volt, hogy hazánkban tűrhetetlenül magasak a háztartásokat terhelő rezsiköltségek, amelyek a jövedelmek háromnegyedét elviszik /ami persze nem igaz/, és hatalomra kerülve majd ők változtatnak ezen. Mégpedig úgy, hogy tárgyalásokkal ráveszik a gonosz multikat arra, hogy ne sanyargassák annyira a magyar népet, vegyenek vissza mohóságukból és mondjanak le extraprofitjuk egy részéről. A demagóg szöveg tetszett a választóknak, és a többség oda sem figyelt a témát ismerő szakértőkre, akik már akkor mondták, hogy az ígéret betarthatatlan, mert a szolgáltatóknál szó nincs extraprofitról, az átlagos nyereségráta csupán néhány százalék, az energiaterületen például maximum 1-2 százalék, ebből aligha lehet az árakat lefaragni.

Hogy az elszántságát látványosan bizonyítsa, a Fidesz-kormány egyik első rendelkezése az energiaárak moratóriumának bejelentése volt, ami az akkori nyilatkozatok szerint legalább egy-másfél évre megakadályozza a drágulást. Ezzel párhuzamban tárgyalások kezdődtek a szolgáltatókkal egy újfajta árképzésről, amely majd csökkenti a lakosság terheit. A hozzáértők ismét elmondták, hogy a piaci viszonyokon nem lehet büntetlenül erőszakot tenni, hazai termelési források híján az árakat döntően az importár határozza meg, amely viszont alapvetően a nemzetközi kereslet-kínálati helyzettől függ. Vissza lehet térni persze a korábbi állami árkompenzációs rendszerhez, de az hatalmas terhet ró a költségvetésre, amelyet végső soron a tényleges fogyasztók helyett az összes adófizetőre hárítanak.

Ahogy az előre látható volt, semmilyen megállapodás nem született a kormány és a szolgáltatók között, ez utóbbiak nemhogy árcsökkentésbe nem mentek bele, de árnövelést tartottak volna indokoltnak költségeik növekedése és a forint gyengülése miatt. A tárgyalások akkor futottak végképp zátonyra, amikor a kormány a költségvetési lyukak eltüntetésére a különadók rendszerét választotta, részben az energiaszektort sújtva azzal. A teljes forgalomra kivetett egy százalék a fő gáznagykereskedőknél, az E.ON-nál és a Panrusgáznál nem a nyereséget csökkenti, hanem veszteségbe dönti a cégeket, ami komoly finanszírozási gondokat okoz nekik. Naivitás azt várni, hogy ezek után az árcsökkentés egyáltalán szóba hozható.

Információink szerint ennek éppen az ellenkezője történt. Mind az orosz, mind pedig a német kormány barátságtalan lépésnek minősítette a válságadót, márpedig az egyik messze legnagyobb kereskedelmi partnerünk, a másik pedig az energiaimportunk meghatározó, lényegében monopolhelyzetben lévő tényezője. Mindketten úgy ítélték meg, hogy indokolatlanul nagy terhet rónak cégeikre és úgy tűnik, mintha el akarnák lehetetleníteni azok működését. Ezzel kapcsolatban hírek röppentek fel arról, hogy a kormány a visszaállamosítási törekvések jegyében valójában ki akarja éheztetni az érintett cégeket, hogy azután olcsón megszerezhesse és saját érdekkörébe vonja őket.

Akár így van, akár nem, a német és orosz reakciók a kulisszák mögött nagyon kemények voltak. A németekkel szemben nehezítette a kormány helyzetét, hogy a válságadók nagy része minden ágazatban pont őket sújtja, ami nem szándékos ugyan, de tény. Az oroszok esetében pedig az a bonyolító tényező, hogy számos olyan nagy horderejű probléma van, kezdve a Malévtól, a Molon, a gázvezetéken, az Emfesz-ügyön át egészen Paks jövőéig, ahol szükségünk van Moszkva megértésére és jóindulatára. És akkor még nem is beszéltünk a gázszállítási szerződés napirenden lévő újratárgyalásáról a Gazprommal, aminek sok száz milliárdos kihatásai vannak az elkövetkező 10-15 évre.

Az Orbán-kormány ezúttal is jócskán túlértékelte saját erejét, és a jelek szerint a helyzet mentésére újra a legkönnyebb ellenállás irányába megy el, azaz belföldön kompenzál. Gyors pálfordulóval a kormányfő arról kezdett beszélni, hogy a gázárak várhatóan mégis növekedhetnek januártól, bár még nem tudni, mennyivel. Az egyik illetékes tíz százalék alatti mértékről beszélt, ami nem lenne kirívó, ha eddig nem az árcsökkenés lehetőségét hirdették volna. Mindezt lehet úgy értékelni, hogy végre beismerik, csodát ők sem tudnak tenni, a világpiaci ármozgásokat nem tudják felülírni /ez persze kezdettől fogva nyilvánvaló volt/.

Van azonban egy másik ok, amely mögött a fentebb vázolt tényezők állnak. Jelentős külső áremelési nyomás ugyanis jelenleg nincs: a Gazprom hírek szerint nem vagy csak 2-3 százalékkal emel árat, a forint a térség többi valutájához képest alulteljesít ugyan, de a dollár gyengülése miatt a gázimportnál az átváltási szintek is alig romlanak. A gáznagykereskedők 10-15 százalékos áremelési igényét tehát a külpiaci fejlemények önmagukban nem alapozzák meg, abban sokkal inkább a különadó miatti veszteségek kompenzálása játszik szerepet. Egyes bennfentes források szerint a kormány Berlin és Moszkva nyomására döntött úgy, hogy engedi a drágulást, azaz belenyugszik abba, hogy a cégeket már veszteségbe döntő többletterhet a fogyasztókra áthárítsák. Az mindenképpen feltűnő, hogy a januári áremelés megszellőztetését Fellegi nehéznek ígérkező moszkvai tárgyalásai elé időzítették.

Csak a naivak hihették, hogy az összességében kb. 370 milliárd forintnyi válságadót az érintettek egyszerűen lenyelik. A bankok már megkezdték a kisebb, nem feltűnő kezelési díjak emelését, a gázárnál azonban ezt nem lehet fű alatt megtenni. Itt már egyértelműen látszik, amit már ebben a rovatban is többször megírtunk: a különadó csak látszatra kíméli meg a lakosságot a többletterhektől, a számlát végső soron így vagy úgy, de mi, az adófizetők álljuk. Bármennyire szomorú, a gázár esetében még mindig ez a jobb megoldás, mert vagy vissza kellene állítani az igazságtalan és hosszabb távon amúgy is fenntarthatatlan árkompenzációs rendszert, vagy olyan konfliktust kellene vállalni meghatározó partnereink irányában, amely a most várható áremelés terhénél sokkalta többe kerülne nekünk. További bűvészkedésnek és ámításnak tehát nincs értelme, a publikum előtt előbb-utóbb minden trükk lelepleződik.