A tétovaság bűne

Jönnek a nácik? Vagy az MDF kezdett kampányba?

Nem szeretem kommentálni a Magyar Demokrata Fórum jelenlegi irányultságát. Megszakítottam a testületekkel a kapcsolatot. Nélkülem könnyebb azt az irányvonalat követni, amelyet választottak. A miértbe nem szívesen bonyolódom bele. A cikk címválasztása megfelel a magyar publicisztikát jelenleg jellemző szokásoknak. Meghökkentőt kell írni, amire az emberek felkapják a fejüket.

Vagyis a helyzet nem annyira drámai?

Persze hogy nem. Aki ismeri a magyar történelmet, tudja, hogy szélsőséges irányzat mindig csak akkor tudott pozíciót nyerni, amikor egy külső hatalom ebben a segítségére volt. ’44-ben a német megszállás kellett ehhez, ’45 után az oroszok. Magától a nemzetben nincs többségi hajlam erre.

A Jobbik önmagától lett egyetemi diákközösségből az unióba képviselőket delegálni képes párttá.

Ilyen rossz, szélsőséges reakciókat vált ki a magyar baloldalnak egy régi, kellemetlen hagyománya: a magyar nemzeti érzés, gondolatkör és mítosz iránti teljes érzéketlenség, olykor a megvetéssel, gúnnyal kifejezett ellenszenv. Ennek torz következménye az a szélsőséges értékelés, amely szerint az Árpádok mitológiai madara fasiszta jelkép. Attól, hogy valakik a zászlajukra tűzték, még nem fasiszta szimbólum – a származástudat régi magyar regéjének része.

De ha turulos-árpádsávos zászló alatt cigányoznak, zsidóznak, az nem az Árpád-korra utal.

Sosem mondtam, hogy ezt helyeslem. A magyarázatot keresem. Ha nem lenne tele nálunk a levegő – évtizedek óta – a nemzeti érzést provokáló megnyilatkozásokkal, talán táptalaja sem lenne az ilyen szélsőségeknek.

Amelyből a pártok politikai muníciót kovácsolnak. A jobboldal is.

A mérsékelt és nemzetépítő jobboldalnak történelmünk során sosem voltak masírozó alakulatai.

És hol van most ez a jobboldal?

1945 után az egész magyar vezető réteget szétdúlták. Németországban tizenkét évig tartott a hitlerizmus. Ennyi idő alatt az elitet elnyomni lehetett, de eltüntetni nem. Idehaza azonban negyven év alatt szétzúzták azt a nemzetféltő, vezető réteget, amely ’44. március 19-ig, a német megszállásig, irtózatos nyomás és kiszolgáltatottság közepette sem engedte meg, hogy embereket vagonokba hajtsanak. Ezt a politikai mentalitást a szocializmus négy évtizede megsemmisítette. Azt a társadalmat, amelyet korábban a tekintélytisztelet kovászként tartott össze – rossz masszává gyúrta fél évszázad. Amiből az következik, hogy nincs magyar elit, nincsenek tekintélyek. Az 1939-es választáson negyven szélsőjobboldali képviselő jutott be a parlamentbe. Akik akkor vezették az országot, egy percig sem gondoltak arra, hogy ez valamiféle különleges veszélyt jelentene kormányzati szempontból. Amikor kellett, lecsukták Szálasit, a tízezres nyilastüntetést szétverték. A kormányzat végezte a munkáját, és semmiféle hisztériának nem engedett ’44. március 19-éig.

A zsidótörvényeket elfogadták.

Az a tény, hogy három zsidótörvényt kellett hozni – lehet hibáztatni az elfogadóit –, a vonakodás jele. De egy dologgal tisztában voltak: bármikor jöhet a német megszállás, és nem akartak gyanút kelteni. Párizsban már javában vagonírozták be a zsidó családokat, amikor idehaza még nem.

Lehet, hogy a pesti zsidók hálásak voltak Horthynak, de a vidékiek már nem tudtak véleményt mondani.

Horthy cselekvőképtelen lett a német megszállást követően, de amikor pár hónap múlva erőre kapott, a deportálást leállíttatta, Sztójait elzavarta, és hozzákezdett a kiugrási kísérlethez.

A Jobbik változtatott Horthyhoz való viszonyán. Korábban még vita dúlt a párton belül: mennyire hivatkozzanak a kormányzóra. Most fehér lovas felvonulást rendeztek a tiszteletére.

Építhetnek a társadalom eltorzított történelemszemléletére. A nyilaskorszak árpádsávos zászlói alatt tartóztatták le és szállították Horthyt Németországba. Abszurditás erre utaló zászlóval ünnepelni a bevonulását. Viszont az is biztos, hogy a pánikkeltés baloldali módszere a Jobbikkal szemben teljesen fölösleges, mert kellő erőt nem fog képviselni, a parlamenti jelenlét pedig mérséklően hat.

2007-ben azt mondta lapunknak a gárdáról és a Jobbikról: „Persze hogy nem kell félni. Azt viszont mérlegelni kell, hogy vannak, akik (történelmi emlékeik nyomán) jogosan félnek.” Ma a falvakban nem történelmi emlékeik miatt félnek a cigányok.

Elítélendő, ha bárki szándékosan félelmet kelt másokban. De a vidéki, falusi magyar lakosság félelmeit ugyanúgy nem lehet figyelmen kívül hagyni. Hiszen ezek valósak, és ezért szívesen fogadják a gárdát. Mert ahol megjelenik, ott aznap este nem kell beriglizni az ajtót. A gárda iránti elismerésben nagy szerepük van a megoldatlan ügyeknek, például a cigánykérdésnek. Széplelkek szavalatain kívül semmi nem történt. Egyszer olvastam, hogy a Jobbik javaslata szerint három gyerekig járjon családi pótlék, afelett pedig csak adókedvezmény. Ki ne értené, miért? És vidéken ki ne reagálna erre pozitívan? Hiszen látják, hogy a kocsmában költik el a segélyeket, valóban félteniük kell a veteményt. Meggyőződésem, hogy a következő kormány ezekben az ügyekben nem esik a nevetséges tétovaság bűnébe, és tudni fogja, hogy mindenekelőtt a belső rend fenntartása a kötelessége.

Egy biztos, Orbán mögött lesz hatalom. A politikai stratégia kérdéses. Bár kikötötte, kormányában nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos, megesett már, hogy mégis kényszer-koalíciót kötött.

Biztos: a Fidesz nem engedheti meg magának, hogy a Jobbikkal bármilyen koalíciós megállapodást kössön. Sőt, egyre inkább el kell határolódnia tőle. Mert az ország nyugati hírneve nagyon fontos – és ez most nagyon rossz. Külföldi újságírók kérdéseiből olybá tűnik, mintha itt reggeltől estig egyenruhás tömegek masíroznának az utcán. Mert ez a mai jobb- és baloldal Brüsszelben akarja az ország szennyesét kimosni és mutogatni.

Mutogatják már önmagukat.

Más országból is vannak ott szélsőségesek.

Az engem nem vigasztal.

De vigasztalja! Ebből nem lehet arra következtetni, hogy jönnek a nácik. ’38-ban még plakátok is hirdették, „jön Szálasi”, „’38 a miénk”. De ahhoz, hogy jöhessenek – mondom még egyszer –, egy idegen nagyhatalom megszálló katonái kellettek. A Fidesz olyan arányú győzelemre számíthat, amely a magyar történelemben Tisza Kálmánnak vagy Bethlen Istvánnak adatott meg, akik konszolidáló miniszterelnökök voltak. Orbán Viktor számára is ez a lecke: hatalomra kerülése után ráférne az országra egy tartós kormányzási időszak, amely kiegyensúlyozott állapotot hoz. Nem kell pánikot kelteni a közvéleményben. Inkább le kell vonni a következtetéseket. Ha cigányellenességgel sikerre lehet vinni egy politikai irányzatot – az a feladat, hogy ne lehessen.