A szóvivő magányossága

Ami itt, a „vezérkari őrszobán” folyik, az egyfajta szellemi hadviselés: az informátorok informálása. A dolgozószoba berendezése modern és célszerű, csak elegancia dolgában marad el egy kisváros polgármesteréétől. Elnézem sokat tudó technikáit, beleértve szolgálati mobilját, amely percenként muzsikál ki ingzsebéből. Mindig civilben jár. Kék lampaszos uniformisát csak nagy ritkán ölti föl. Furcsa is lenne, ha a lelátóról egy tábornok követelne szemüveget a bírónak. Jóképű, attraktív, magabiztos ember, akinek kedélyessége belengi a szobát. Csak akkor haragos, amikor légyvadászatra kell indulnia. „Nem is értem, hogyan bekkelik ki a klímát. Persze jobb, mint egy poloska – méltatlankodik, miközben egy széken ágaskodva újságtekercsével lecsapja a szárnyas jövevényt.

Egyenruha, egyenszöveg

Kávé közben gimnáziumi éveiről mesél, töprengéseiről, amelyek a detektívség és a riporterség kettős vonzásában teltek. Később, a Bálint György Újságíró Akadémián (kiváló eredménnyel végezte el) megtudja, hogy létezik e kettő szimbiózisa is: oknyomozó újságírásnak hívják. Ez az, ez kell neki. Így aztán obsitos katonaként zsarunak áll tapasztalatokat szerezni, de őrszemes, posztos és járőrként vigigtalpalt évek sokaságába kerül, míg nyomozó lehet. Tíz év – a Rendőrtiszti Főiskolával együtt tizenhárom –, miközben mind komolyabb ügyek kerülnek hozzá. Hol zsiványokkal mérkőzik, hol intellektuális bűnözőkkel. Dolgozik éjt nappallá téve, s mert az alvilágot jelentő deszkákon a sikert csillagokban mérik, nem panaszkodhat. Talán ő a testület legfiatalabb ezredese. Ennél is nagyobb öröm számára, hogy új beosztása a legmagasabb kommunikációs őrhely, ahonnan segítheti a bűnügyi újságírást, informálhat, súghat, kiszivárogtathat, ahogy a dolgok rendje épp kívánja.

Az elején jószerivel még egyedül volt, nem álltak glédában a vidéki kapitányságok szóvivői, akik mostanában is inkább csak szófukarságukkal tűnnek ki. Ismerjük az információelméleti tapasztalatot, hogy azonos témák azonos közlésénél az a nyerő, amelyik megelőzi a másikat. Abban pedig teljes az egyetértésünk, hogy e rövidke közléseket mentesíteni kellene a hivatali zsargonba oltott aszfaltargótól. Mert a feldobás, az elkapás, a kirúgás vagy az elmeszelés Rejtőt rejtő szavak, de ide mégsem illenek.

Hosszú időn át egyedül ő volt tehát az, aki a nagy ügyeket is megismertette. Egyszer módom volt élőben is kifigyelni őt. A troli végállomásán ügyeskedte fel öreg Škodáját a járdaszélre, majd fürgén ki is szállt, hogy ebédet vigyen a mamának. Belefutott azonban egy járőrbe, aki elparancsolta onnan. Õ hiába érvelt, hogy csak egy percet kér, repülőstarttal kellett továbbállnia, mert azok ketten kérlelhetetlenek voltak. Vártam a Columbo-filmek szokványos jelenetét leperegni a nyűgös, poros pesti utcán, azt, amikor a civil ruhás nyomozó előveszi jelvényes igazolványát, súg is valamit, hogy elvégre cégtársak volnának, mire azok szalutálnak. De nem történt semmi ilyen. Néhány perc múlva izzadtan visszaloholt a kocsihoz az ételhordóval. Emlékszik az epizódra, azt mondja, azóta is megveti a magánügyekben villogni próbáló kollégákat.

Harmincöt szolgálati év után társainak többsége már visszaszámol, vágja a centit. Neki ez eszébe se jut. Igaz, amíg párosával szedi a lépcsőket, és úgy nyargal a felázott parkolóban, mint hajdan az edzőpályán, senki meg nem mondaná róla, hogy ötvenöt éves.

Õriz otthon egy öreg táskaírógépet, amely – ha valamilyen csoda folytán megszólalhatna – huszonöt bűnügyi regényt mondhatna fel. Mindegyiket ő verte bele a masinába – két ujjal. Közben egy jogászdoktori disszertációt, majd két olyan tudományos művet, amelyek József Attilának, illetve Hunyadi Mátyásnak az árnyékvilágból való távozását kísérik óráról órára nyomon, egy régész-történész és egy nyomozó levéltáros ügybuzgalmával. A két könyv között még arra is talált időt, hogy korunk egyik nagy hiátusát kitöltse: lexikonba szerkeszti a kommunikáció kincstárát. Brit szarkazmusnak tartja ugyan, de azért szó szerint közli ebben a Vaslady sajtófőnökének, Sir Bertrandnak a szócikkét: „A szóvivő az az ember, aki a parádés díszszemle után összesöpri a lószart. Hálátlan foglalkozás, amely éjjel-nappali lebaltázásokkal jár, sokszor a főnök hülyeségét is vállalni kell. De azért vannak rejtett szépségei.” Ezekről speciel nem beszél a londoni exkolléga sem, meg ő sem. Legkevésbé az tartozna ide, ha bűnbe esett rendőri vezetők – mondjuk így – kikapcsolásáról kellene nyilatkoznia. Merthogy most leginkább ez van terítéken a nagy nyilvánosság előtt.

Eszébe sem jutna védeni korrupciós ügyekbe keveredett kollégáit; számára nemcsak visszatetsző, de keményen büntetendő is, ha egy felesküdött egyenruhás (katona, határőr, vámos vagy rendőr) csábul el a pénz varázsától. Hideg számításokon alapuló vélekedése túlmutat régiónkon, és a tucatfilmek végkifejletére hivatkozik, amelyek bankrablók, csalók, betörők ügyességét glorifikálják, a háttérben korrupt nyomozókkal, seriffekkel, rendőrfőnökökkel, szenátorokkal. Fájlalja, hogy a kriminálpszichológia még nem tart ott, hogy analitikus látleletet tudjon készíteni arról, miért és miként deformálódhat érzék- és idegrendszer annyira, hogy egy bűntett elkövetésére inspiráljon.

– Evidencia lett a hatalom részegítő, bűnre csábító hatása, ami lassan világjelenség – mondja, és rápöccint a képernyőre, amelyen hírszövegek futnak: egy tartományi miniszterért indult el a stuttgarti rendőrkommandó... Párizsban, Sarkozy exelnöknél már házkutatást is tartottak. – Nekem persze a jó magyar kollégákról kell hírt adnom. Mondhatom, szégyellem, és nagyon bízom abban, hogy a most folyó átszervezések rendet teremtenek minden rendű és rangú rendőri intézményben.

Tüntetők és hőzöngők

A Készenléti Rendőrség Kerepesi úti laktanyájában helikopter-leszállóhely is épült az egykori lovardánál. Ebbe az épületkomplexumba tagozódik be a volt kormányőrség utódszervezete, a Köztársasági Õrezred, a Nemzeti Nyomozó Iroda, a hátsó traktuson meg a terrorelhárítás, a TEK antennái nyújtózkodnak. Kérdés, hogy az ilyen, az adófizetők zsebére történő szervezeti és szerkezeti alakítások szükségesek-e és elegendőek-e ennek a sokágú testületnek a koherens működéséhez. Mert vannak olyan vélekedések is, amelyek szívesen látnák a visszavonulást a húsz év előtti apolitikus indítóállásokhoz. Hasonló a reménység abban is, hogy lesznek intézkedések, amelyek megtiltják majd különféle szakszervezeteiknek a szolgálati magatartást is befolyásoló sugallatait, ha ugyanis gyorsabban történik a József Attila-szobornál tüntetők megregulázása, mint a vonulgató gárdistáké (mert így esett meg), akkor könnyen a tömeges bizalomvesztés állapotába kerülhet a testület. Ha a „kékfényes” hírek, vélekedések idővel interaktív formát ölthetnek, a fenti bekezdés talán bekerül dr. Garamvölgyi Reflexiók című fájljába. A tábornok egyébként minden hír közlésének a híve, ha az nem befolyásolja a vizsgálatokat. Napközben erre ösztönzi amúgy tisztes létszámú apparátusát is. Éjszakánként pedig készül új könyve, immár számítógépen.