A szociális rendőrtől az áldozati bárányig
A Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete és szakmai partnerei szervezésében tarnak konferenciát november 11-én az Általános Vállalkozási Főiskolán. A rendezvény címe: „Szociális munkás identitás a változó társadalmi viszonyok között”. Az SZTDSZ elnökségi tagja, Köves Ferenc szociális munkás úgy tapasztalja: a társadalom többsége a rászorulóktól és a szociális terület dolgozóitól is igyekszik távolságot tartani. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
- Az eseményen a szakmai kérdések mellett hangsúllyal kerül szóba a hivatás művelőinek mentális közérzete is. Akut probléma?
– Krónikus. A szociális munkavégzés a rendszerváltást követően elvben hivatalossá lett, ám művelői mégis a periférián maradtak. Nem csak a társadalom fókuszából esnek ki. A terület közel százezer dolgozója a „rokonszakmákat” érintő béremelésekből is kimaradt.
- Miért?
– Az általunk gondozott emberek – hajléktalanoktól kezdve a fogyatékkal élőkön át más rászorulókig – nem olyan „cukik” mint a kisiskolások. Nehéz velük ösztönből együtt érezni. A szociális ellátásra szorulók kapcsán könnyen fogalmazódik ítélet: önhibájukból kerültek nehéz helyzetbe. Legyen szó hajléktalanokról, pszichiátriai betegekről, vagy addiktológiai problémákkal küzdőkről. Mindez összefügg azzal, hogy a pedagógus, az egészségügyi dolgozó előbb-utóbb rutinszerűen kap némi béremelést, de a szociális munkás nem. A társadalom távolságtartása magyarázza azt is: miért gyenge szakmánk érdekérvényesítő képessége.
- A konferencia egyik előadásának címe:” Identitások fogságában. A szociális rendőrtől az áldozati bárányig”. Azt sejteti: a terület szakemberei olykor maguk is megbicsaklanak a pszichés és egzisztenciális prések alatt.
– Elsősorban a hajléktalanellátásban jellemző: a mindenkori hatalom elvárja a szociális munkástól, hogy betartassa a vonatkozó törvényeket. Amelyek azonban nem feltétlenül vannak szinkronban – mint a jelenleg érvényes jogszabályok esetében sem – a szakma etikai normáival. Az ilyesmi bármely hivatás művelője számára embert próbáló helyzet. Egyébként a korábbi kormányzatokat sem jellemezte mély empátia a szociális terület dolgozóit illetően. Ám az is tény: a jelenlegi vezetés egész egyszerűen semmibe veszi a szakmai érveket.
- Sarkítsuk a problémákat. Mennyit keres egy szociális munkás?
– Szakdiplomás fiatal nettó kilencvenezer forint alatt. Lengyelországban, Szlovéniában, általában a közelebbi régió volt szocialista országainak többségében komolyabb a megbecsülésük. Nyugat-Európában pedig már tradíciója van a hivatásnak. A honi hajléktalanellátásban is tapasztalható jelenség: a szakma mind több diplomás fiatalja próbál külföldön boldogulni.
- Vagyis képzett magyar szociális munkások inkább angol, német, francia hajléktalanokat istápolnak?
– Egyrészt. Más részük pedig gyakorta helyezkedik el akár takarítóként külhoni szállodákban.
- Ebben a helyzetben mi célja lehet a konferenciának?
– Egyfelől szeretnénk erősíteni a szociális ellátásban dolgozó különböző szervezetek együttműködését. Valamint a szakma azon képviselőivel is próbálunk szót érteni, akik kormányzati megbízatást vállalva már kissé más perspektívából látják a valós helyzetet. De az esemény arra is lehetőség, hogy szélesebb rétegek számára is hírül adjuk: a honi körülmények között is csaknem százezer honfitársunk tekinti hivatásának az elesettek felkarolását. A puszta ténynek sokrétű jelentése van, ha valaki hajlandó elgondolkodni rajta.
