A szabadságért tenni kell

- Az egyik interjúja irracionalitásba hajló megjegyzéssel zárul. Hisz benne – mármint a 2014-es kormányváltásban –, mert lehetetlen, képtelen feladatnak látszik, miközben látott már ilyet. Látott már autoriter, államközpontú rendszert, amelyet megdönthetetlennek, sorsszerűnek hittünk, és történelmi léptékkel mérve órák alatt összeomlott.

– A szememre is vetették, hogy párhuzamba állítom a bukásakor már bomló, korhadó Kádár-rezsimet az agresszív, „katonás szellemű” orbáni kísérlettel. Hogy míg a Kádár-rendszer bukása egy világtörténelmi folyamat mozaikszerű eleme volt, Orbán térnyerésének helyi gyökerei vannak. De vitathatatlan, hogy él bennem egyfajta optimizmus, igazából inkább elszántság, ami a politikához nélkülözhetetlen.

– Vajon a hazai ellenzék, a választó is elég elszánt?

– Az elszántság, a küzdőszellem nem kérhető számon a választókon. Ők arra várnak, hogy a politikusok mutassanak fel józan alternatívát, jövőképet. Az értelmiség csalódottsága az, ami lehangoló, mert azok a legborúlátóbbak, akiket a legjobban taszít az új berendezkedés. Az Együttnek legalább annyira meg kell küzdenie ezzel a hitetlenséggel, mint Orbán rendszerével, ami önmagában is elég kemény ellenállási közeg.

– Lehet, hogy most jött el az idő, amikor az „ajándékba kapott” szabadságot meg kell védeni?

– Ezzel teljes mértékben egyetértek. A szabadságért mindig tenni kell, ez a világon mindenhol így van. Az életünkért felelősséggel tartozunk. De ezt közelről is láttam, mert miután a hazai politikából ’94-ben kiszálltam, másfél évtizeden át az Európa Tanácsnál dolgoztam. Az átmenet országaiban a demokratizálódás nagyon is gyakorlatias kérdéseivel foglalkoztam. Láttam, hogy még egy szerencsés nép előtt is elképesztően sok feladat áll, és mi szerencsés nép vagyunk.

– Az orbáni kísérletről mégsem mondhatjuk, hogy ne lenne hazai gyökérzete. Nem véletlenül használja a vezér kedvelt fordulatát: „a magyarok demokráciafelfogása más”, mint a hanyatló, romlott Nyugaté.

– Ezt gyakran hallott, de elfogadhatatlan szövegnek tartom. A demokrácia szabályai mindenhol ugyanazok. Orbán korlátozott demokrácia kialakításával kísérletezik, miközben tudatosan épít olyan történelmi frusztrációkra, amelyek valóban jelen vannak sok magyar érzelemvilágában.

– És ezért nehéz védekezni ellene.

– A sérelemalapú politika mindenhol megtalálható. Aki akarja, meg fogja találni a maga történelmi sebeit. De én nem gondolom, hogy ezek mindent felülíró érzések volnának. Kétségtelen, hogy a sérelmi politizálás már a kilencvenes évek elején megjelent. Korai fideszesként személyes ügyemnek tekintem, hogy ezen változtassunk, mert a gyűlölködés felemészti a fejlődés lehetőségeit.

– Ön ma is a rendszerváltó Fidesz „elvált szülők gyermekei” gondolatkörében él?

– A történelmi esélyt, amit ’88-ban a Fidesz kapott, a törekvést, hogy ezen túl kell lépni, maga Orbán számolta fel. Ma nehezebb a helyzet, mint a rendszerváltás idején volt, de a feladat ugyanaz. Bizonyos alapkérdésekben az embereknek és a politikai elitnek meg kell találnia a közös nevezőt. Ilyen lenne az egész politikai közösség által méltányolt alkotmányos berendezkedés vagy Magyarország európai elkötelezettsége.

– Ahogy az orbáni gazdaságpolitika is ideológiai premisszákra épül. Mit jelképez az állam által menedzselt „nemzeti kapitalista” (oligarcha) figurája, akit Orbán istápol, menedzsel, óv és körüludvarol? Valóban ők teszik működőképessé a magyar gazdaságot?

– A társadalmi igazságosságra érzékeny piacgazdaság híveként úgy látom, azok az országok sikeresek igazán, amelyek úgy rendezik be életüket, hogy a versenyt csak ésszerű keretek között korlátozzák. Az államkapitalista rendszer nemhogy nem képes méltányosan elosztani a társadalmi javakat, hanem ellenkezőleg: rendkívüli vagyoni és hatalomkoncentrációt hoz létre. Ez a felállás olyan korrupciós körhöz vezet, amelyben a kormányon lévők folyamatosan előnyben részesítik azokat az önkényesen kiválasztott gazdasági csoportokat, amelyek mindig visszaszolgáltatnak annyit, hogy a hatalom birtokosai újra kormányra jussanak. Erről szól a Közgép-, a föld- és a trafikügy. Hogy az elmúlt évtizedben nem alakulhatott ki teljesítményalapon működő, a közösség ügyei iránt felelősséget érző vállalkozói réteg, szintén a politika bűne. Hozzájárult ahhoz, hogy nagyüzemi léptékű lopás folyhat.

– A mai magyar vállalkozói réteg teljesen államfüggő?

– Orbán hatalomra kerülése után nem lehetett nem észrevenni, mennyire kiszolgáltatott a magyar vállalkozó.

– Ha 2014-ben legyőzik is Orbánt, miért változna ebben valami?

– A gazdaságpolitika kiszámíthatósága, a közbeszerzések elosztásának átláthatósága két olyan fontos terület, ahol változás várható. Ezeket a folyamatokat a nyilvánosság előtt kell kontrollálni, hozzáférhető adatbázisokat létrehozva. Erre több javaslatot tettünk.

– Mi mindenhez kellene még hozzányúlni?

– A kétharmados törvényekkel torzított alkotmányos rendszer helyreállítása olyan feladat, amelyben megállapodásra kell jutni. Az újonnan központosított nagy rendszerek, például az oktatás, nem fognak működni, ezért átalakításukra javaslatot teszünk. Az önkormányzatiság felszámolása súlyosan demokráciaellenes, de nem hiszem, hogy van visszaút a háromezer-kétszáz önkormányzat önállóságához. És összességében is jobban kell kormányozni, ami nem olyan lehetetlen. Ma már mindenki látja, hogy a magyarok semmivel sem élnek könnyebben, jobban, igazságosabban, mint 2010 előtt.

– Látni látja, de nem tudja, mihez is kezdjen ezzel a ténnyel. Van-e kiút? És hogy a kérdést bonyolítsuk: Orbán megbuktatása még a kisebbik feladat. Húzósabb ügy, hogy 2014 után kormányozó erővé kell szervezni egy bizonytalan összetételű, ellentmondásokkal terhelt koalíciót.

– A feladat nem egyszerű. Sok szereplő között kell igazi kiegyezést létrehozni például azért, hogy az országot a meglévő alkotmányos keretek kötött valóban kormányozhatóvá tegyük. Erre csak akkor van esély, ha a feltételezett „új Fideszben” Orbán nem kap szerepet.

– Szerintem nem adja majd könnyen. Az sem biztató, hogy a remélt győzelmet még ön, az elszánt optimista is Orbán politikai hibáira alapozza.

– Nem emlékszem, hogy ilyesmit mondtam volna. Bár kétségtelen, hogy a szükséges önreflexió híján lévő tekintélyelvű rendszerekbe a hiba szinte bele van kódolva.

– És mindig számíthatnak olyan akciókra, mint Schmuck Andorék „elmés tréfája”, a fürge névlenyúlás. És ez szerintem még csak a kezdet.

– A legelképesztőbb provokációsorozatra nem is az egyszemélyes pártok, hanem az orbáni hatalmi gépezet részéről számítunk. Ebben az Orbán által mozgatott „házi civilek” (CEF, CÖF) viszik majd a prímet. Ők Bajnai fellépésének első percétől olyan zajt csapnak, amire az elmúlt húsz évben alig akadt példa.

– Azért az ön kiállása Orbán táborával szemben drámai mozzanat. Végül is azok ellen indul, akikhez valaha erős kötelék fűzte.

– Nincs ebben semmi drámai. Húsz év végül is eltelt. Rég túlléptem a Fideszen. Az én szívem rég nem a fideszes fiúk miatt dobban meg, hanem a három gyerekem miatt, az ő jövőjük fontos nekem igazán. De ezzel nem vagyok egyedül.

– Úgyhogy a mai viszony lényege...

– Normális köszönő viszony. Ennyi megmaradt.