A sorozatgyilkosok már kiszemelték újabb áldozatukat
A bíróság vasárnap dönt azoknak a férfiaknak az előzetes letartóztatásáról, akiket a romák elleni támadások gyanúja miatt péntekre virradóra vettek őrizetbe Debrecenben egy szórakozóhelyen. A támadásokban érintett településen élő romák – helyi roma vezetők elmondása szerint - vegyes érzelmekkel fogadják az elfogás tényét.
A romák elleni támadásokkal gyanúsítottak már a következő támadásokat tervezték, ezért csapott le rájuk a rendőrség - nyilatkozta a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szombaton reggel Bencze József országos rendőrfőkapitány.
Az MTI információ szerint az elfogott Hajdú-Bihar megyei, 28 és 42 év között férfiak következő célpontja Nógrád megye egyik kistelepülése lett volna, ahol szintén a falu végén élő cigányokra akartak támadni. A rendőrség olyan térképeket talált a gyanúsítottak autóiban és lakásán, amelyeken a támadás célpontjául kiszemelt ház is be volt jelölve.
Rendőrségi forrásból az MTI úgy értesült, hogy az egyik gyanúsított korábban hivatásos katona volt, ő szerezte be a gyilkosságokhoz használt fegyvert. A rendőrség három terepjáró autót is lefoglalt amelyek a gyanúsítottak tulajdonában voltak, és amelyeket a támadások helyszínein a helybéliek látni véltek.
A rendőrök péntekre virradóra, 2 óra 15 perckor, egy összehangolt akció során több tucatnyi kommandós bevetésével fogták el a támadások gyanúsítottjait Debrecen belvárosában. Két biztonsági őrt - a debreceni K. Istvánt és testvérét - a belvárosban található Perényi 1. szórakozóhelyről, két másik, hajdú-bihari illetőségű biztonsági őrt a söröző felett lévő Karaoke bárból vitték el, egy személyt pedig barátnője közeli, Bethlen utcai lakásából - tudta meg az MTI.
Az elfogás után tartott helyszíneléskor a rendőrség olyan sörétes fegyvereket is lefoglalt a sörözőben, amelyek a pult mögötti falból kerültek elő. Ezeket feltehetően a gyilkosságok során használták az elkövetők, de lakásaikon további fegyvereket és más eszközöket is lefoglaltak. Az MTI úgy tudja, egy teherautónyi bizonyítékot szállítottak a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei Budapestre.
Barabás Zoltán, a vendéglátó helyet üzemeltető vállalkozó az MTI-vel szombaton közölte: este újra kinyitják a sörözőt és a bárt.
Az MTI úgy tudja, a gyanúsítottakat a rendőrök már több mint egy hete szoros megfigyelés alatt tartották, majd összehangolt akcióban ütöttek rajtuk. Kilétükre a telefonhívások ellenőrzése alapján derült fény, ugyanis készüléküket valamennyi, romák elleni támadás helyszínének közelében használták, és a cellainformációk alapján sikerült beazonosítani.
Bencze József országos rendőrfőkapitány pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elfogták a hat halálos áldozatot követelő támadássorozat gyanúsítottjait. Közölte azt is, hogy DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll a férfiak előzetes letartóztatásához. Az altábornagy akkor úgy fogalmazott: a házkutatások során lefoglalt bizonyítékok, és a korábbi támadások során begyűjtött adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekménnyel.
A főkapitány hangsúlyozta: a rasszista indíték látszik elsődlegesnek a romák elleni támadásokban. Sajtóhírek szerint az elfogott gyanúsítottak nyíltan vállalták rasszista nézeteiket, és egy szélsőjobboldali csoporttal is szorosabb kapcsolatot tartottak.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója az MTI-vel szombaton közölte: a bíróság vasárnap dönt a bűnügyi őrizetbe vett négy férfi előzetes letartóztatásáról.
Lehetnek követők?
A támadásokban érintett települések roma vezetői szerint vegyes érzelmekkel fogadják a romák az őrizetbe vétel hírét, ugyanis attól tartanak, nem sikerült az összes elkövetőt elfogni, vagy a támadásoknak lehet folytatása.
Balogh Mihály, a tiszalöki cigány önkormányzat elnöke az MTI-nek azt mondta: alapjában örülnek, hogy elfogták a gyilkosokat, de attól tartanak, a most őrizetbe vett férfiaknak bűntársai is lehetnek, esetleg két banda követhete el a támadásokat, ezért mint mondta, még egy ideig éjjelente tovább folytatják a járőrözéseket, mert attól is félnek, "lehetnek követők".
Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke az MTI-nek azt mondta: Nagycsécsről és Tatárszentgyörgyről, illetve több olyan településről, ahol nagy számban és félelemben élnek a cigányok, azzal hívták fel a helybéliek, fejezze ki a nevükben köszönetüket a rendőrségnek az eredményes munkáért.
A Nemzeti Nyomozó Iroda 120 fős külön egysége kilenc bűncselekményben folytatott eljárást, amelyeket feltehetően a most elfogott férfiak tavaly és részben idén követték el: tavaly július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, valamint idén február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön és augusztus 3-ára virradóra Kislétán.
A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, a Nagycsécsen elkövetettben ketten, Tatárszentgyörgyön szintén ketten vesztették életüket.